Hát, akkor kezdjünk neki az utolsó erasmusos blogbejegyzésnek. Úgy érzem magam, mint akit augusztus 28-án beletettek volna egy időgépbe, aztán hirtelen december lett és itthon találtam magam. Igen, már itthon vagyok, készülődünk a karácsonyra, már csak egyet kell aludni. Ez az adventi időszak azért is volt furcsa, mert alig volt karácsonyi hangulatom, főleg mert az utolsó pár Lyon-ban töltött napom alatt teljesen tavaszias lett az időjárás, és a karácsonyi ajándék-vásárlást is az utolsó napokra kellett meghagynom. Igen, tudom, ki vagyok én... Na de mindegy is, ma nem ez a téma. Térjünk is vissza, sok a mondanivalóm. Ahogy elértünk a decemberhez, nehéz volt letépni a napokat a naptáramban, annyira gyorsan mentek el a napok. Sűrűbbek lettek a napjaim (és rövidebbek is), de annyi gondolat gyűlt össze a fejemben az egész erasmus-élményről, azon belül is az emberi kapcsolatokról, az új barátságokról, az utazásról és a külföldi létről úgy mindenhogyan. Valószínűleg hosszú lesz ez a poszt, de igyekszem a legfontosabb dolgokról beszélni, amik tényleg meghatározóak voltak számomra az elmúlt négy hónapban. De amúgy ha nagyon akarnám, könyvet is tudnék írni erről az egészről, annnnnyi élmény ért! 

Szóval, a szeptember érdekes volt. Szinte minden nap kaptam valami új élményt, új információt, kellett pár hét mire megszoktam a szobám, a lakótársaim, a várost, az egész "feeling'-jét. Igazából, ez nagyon könnyen ment számomra, ezen anno meg is lepődtem, de hálistennek jól indultak a dolgok. Annyira fura ezekről úgy beszélni most, mintha csak egy hónapja lett volna minden. A hónap végére már teljesen otthonosan éreztem magam, és nagyon jól. A magammal kapcsolatos dilemmáim már akkor eltűnőben voltak, egyszerűen ment a beilleszkedés. Mivel az elején rengeteg az ismerkedős program a többi nemzetközi diákkal, én is számos új ismerősre tettem szert. Volt akivel konkrétan az első naptól kezdve (lásd Essi <3) a végéig együtt gyűjtöttük az élményeket, jól esett nagyon, hogy ennyire könnyen ment a barátkozás, még nekem is, akiben ez a dolog gátat okozott korábban.  Hálistennek fantasztikus barátokra tettem szert, akikkel így már rengeteg a közös pont, jó volt velük együtt átélni ezt az egészet. Meglepően sok magyar volt kint ebben a félévben, velük szintén jó volt megosztani a napi dolgainkat. A közül a rengeteg pozitívum közül, amit ez a négy hónap okozott, a barátok biztos az egyik. Az október így folytatódott tovább, jöttek a további utazások, ekkor már három kiránduláson voltunk túl: Saint-Etienne, Annecy, Torino (ezekről külön írtam korábbi bejegyzésekben). Imádtam magamban szívni a kultúrát, az új városok hangulatát, a helyi finomságokat, és csak úgy átadni magam a helynek. Az utazás-mániám biztosan ebben a pár hónapban csúcsosodott ki, és a határ a csillagos ég! Azt mondják, az Erasmus nem a tanulásról szól, hanem a szórakozásról, utazásról, de ezt meg kell cáfoljam. A francia nyelvtudásomat sikerült visszahoznom arra a szintre, ahol két éve abbamaradt, ennek nagyon örülök. Hatalmas dolog, hogy úgy tanulhatsz nyelvet, hogy az adott országban vagy, így nem csak a nyelvi órákon gyakorolhatod, hanem a mindennapokban is. Úgy érzem, sokat fejlődtem, és ezt nem akarom elengedni, a jövő év egyik fontos terve a nyelvvizsga, sikerülni fog! 

Lyon-ban az a nagyon jó, hogy egy nyugodt város, tökéletes nyaralásra, de akár hosszabb tartózkodásra is. Hihetetlenül élhető, telis-tele zöld övezetekkel, óriási parkokkal, két folyóval, ezáltal még a levegő is más volt. Nagyon szerettem ott élni, néha úgy érzem, hogy nekem még ott nincs vége az életemnek, még "dolgom van ott". Bár a francia adminisztráció rendkívül bonyolult, ha azon túl esek, bármi jöhet! Szerencsére ebben a félévben ez elkerült, így nyugodtan és stresszmentesen élvezhettem a mindennapokat. Nagy város, de azáltal, hogy nem főváros, nincsenek turisták, nincsen tömeg, minden szempontból tökéletes! Ha Franciaországban szeretnél tanulni/élni/kirándulni, semmiképpen se hagyd ki a várost. Ja, és a szomszédban szebbnél-szebb országok vannak, pár órára a Francia Riviéra, acch! Még fel se fogtam, hogy januárban már nem hosszabb időre térek vissza. Annyira gyorsan teltek az utolsó hetek, hogy nem tudtam rákészülni se a búcsúra, bár úgy érzem ez nem is kell. A barátnőimmel ugyanúgy tartjuk a kapcsolatot, remélhetőleg a jövőben meg is látogatjuk egymást. Ezt már az elején is meglepődve tapasztaltam, de elképesztő, hogy az ember mennyi nemzetiséggel találkozik, annyi nyelv, annyi kultúra, és mégis van közös téma. Imádtam ezt a nagy hullámot, ami elkapott! 

A november-december már ripsz-ropsz eltelt, éééés végre eljutottam Párizsba is! Az összes utazásomról írtam blogbejegyzést, ezeket a korábbiak között találod. Találkoztam néhány olyan diákkal, akiknek voltak rosszabb napjaik, negatív élményeik, nekem viszont őszintén mondom, egyetlen napom se telt úgy, hogy egyedül éreztem volna, vagy szomorúnak, és ez lehet, hogy meglepő, de tényleg így van. Nyilván az évvégi stressz így vagy úgy elkapja az embert, na meg a francia sztrájk-para, de ez semmi az egész félév élményeihez képest. Feltöltődtem, kivirultam, kinyílt a világ. Minden egyetemista társamnak kötelezően "felírnék" egy félévet külföldön, csodákat művel az emberrel. Formál, alakít, többé tesz, és ezt nagyon fontosnak tartom így a huszas éveim első felében.  Úgy érzem, hogy ez az egész félév a következő 5-10 évre ellátott energiával, hatalmas löketet adott a tanulmányaim befejezéséhez és a jövőbeli tervek megalapozásához. Nem tudom, mit mondhatnék még, ami fontos lehet, hirtelen megálltak a gondolatok a fejemben. Ha bármilyen kérdés felmerülne még, szívesen válaszolok rá, de igyekeztem az egész félév alatt megosztani veletek az élményeim, és átadni a tudásom és információkat, amik esetleg a következő generációnak fontos lehet. Remélem Ti legalább annyira élveztétek így olvasva ezt a félévet, mint én odakint Franciaországban, örülök, hogy a blogomban helyet adhattam ennek. Nagyon jó lesz visszaolvasni ezeket a posztokat később is. Januárban visszaáll a blog az eredeti kerékvágásba, én meg visszatérek Pécsre, hogy befejezzem az ottani tanulmányaim, időközben pedig megalapozzam a jövőm. Fontos és elfoglalt félév elé nézek, így nem biztos, hogy hetente lesznek új posztok, kellenni fog a koncentráció, haha! Most pedig irány folytatni az ajándékok becsomagolását és a konyhában való sürgés-forgást. Gyorsan telt ez az év, rengeteg minden történt velem, de legalább ilyet kívánok a jövőre is. Kellemes Ünnepeket kívánok Nektek, köszönöm, hogy ennyien követtétek a posztjaim idén is! 2020, gyere!

Na, ez egy jó kérdés. Mondjuk választ adni se egyszerű rá, még jó, hogy van egy egész bejegyzésnyi helyem rá, haha. Nálam eddig minden egyes évben már olyan október vége-november eleje az az időszak, amikor beköszönt a karácsonyi láz, felkerülnek az első díszek a szobámba, és itt-ott belehallgatok a karácsonyi zenelistámba is. Az eddigi években ez egyszerű is volt, hiszen még az utóbbi egyetemi éveim alatt is a november-december már könnyebb időszak, több időt tudtam otthon lenni. Mindig én kreatívkodtam össze az adventi koszorút, én voltam az, aki eldöntötte, hogy melyik karácsonyfát vegyük, hiszen ez egy rendkívül fontos feladat, már-már küldetés (haha), és november vége felé már azon jár az agyunk anyukámmal és nagymamámmal is, hogy milyen sütik kerüljenek majd az asztalra. Valahogy ezek mind-mind olyan dolgok, amiktől az embernek megjön a kedve az ünnepekhez. Mondjuk idén hihetetlenül gyorsan értünk el ideáig, de ez megint egy másik téma. Idén viszont más a helyzet. Itt vagyok Lyonban szeptember óta, bár a karácsonyi hangulat itt jóval korábban érkezett, mint otthon. November közepén megérkezett az első hó, ami mindenkit meglepett, bevallom engem is. És valahogy onnantól kezdve az emberek is elkezdték várni a karácsonyt, a boltok is megteltek ünnepi áruval, később pedig, számomra furcsa módon, fenyőfával is. Igen, itt a fenyőfavásár nem kültéri dolog, csak fogod magad, lemész a közeli szupermarketbe kenyeret meg tejet venni, és hazatérsz egy karácsonyfával is, haha! 

És az elmúlt pár hétben amerre járok a városban, mindenhol szebbnél-szebb karácsonyi díszítést látok, mind az utcán, mind az ablakokban. Ez kicsit megkönnyítette a hangolódást, mert bevallom, először nehezen indult. Az, hogy nem a megszokott, otthoni környezetben éltem meg ezeket a pillanatokat, megnehezítette az ünnepekre való hangolódást. És ez egy elég gyakori jelenség itt köztünk, erasmus-os diákok közt. Minden egyes barátnőm és ismerősöm hasonló "problémával" küzd. De, azért így is megoldjuk, hiszen itt Lyonban sincs hiány a hangulatból vagy épp karácsonyi vásárból. Sőt, mitöbb jövő héten a barátnőimmel szervezünk egy közös karácsonyi vacsorát is, ami egyben az utolsó találkozónk is lesz, amit már most is nehéz volt leírni. Mivel mindannyian más országból származunk, megbeszéltük, hogy otthon mindenki elkészít egy országából származó hagyományos karácsonyi ételt, aztán összeülünk és vacsorázunk egy jót. Sokat beszélgetünk mostanság a saját hagyományainkról, ünnepi menüről és a családi karácsonyozásokról. Itt Franciaországban pont a héten tudtam meg, hogy szintén az a szokás él, mint feljebb Angliában vagy Amerikában, szóval már december elején feldíszítik a karácsonyfát. Az ételek tekintetében elég változatosak, esznek kacsát, libát, de természetesen tenger gyümölcseit is. A pezsgő pedig nyilván nem maradhat el. Édességek és sütik terén csokit-csokival esznek, amit ha jól tudom az éjféli mise után fogyasztanak el. Hatalmas ország, így a különböző régiókban különböző lehet a menü, de az biztos, hogy nem aprózzák el. 

Lyonnak van egy különlegessége, amiről én az eddigi években sosem hallottam, mégpedig a Fête des Lumières, vagyis a Fények ünnepe. Ez a fesztivál minden évben, december elején kerül megrendezésre, 4 napon keresztül árasztja a csodát a város különböző pontjain. Annyira híres, hogy az ország, sőt a világ több pontjáról jönnek megnézni, nekem nagyon meglepő volt ekkora tömeget látni, bár amint megláttam, hogy hogyan is néz ki maga a fesztivál, elállt a lélegzetem is. Viszonylag kevés képet sikerült csak lőnöm a hétvége alatt, mert vagy videóztam vagy tátott szájjal bámultam mindenfelé. Nagyon különleges volt, a fénytechnika, a fényformák, minden tökéletesen ki volt találva. Az emberek pedig békésen sétálgattak, figyelték, hogy mi történik kivetítve az épületekre, szólt a zene, engem meg a hideg rázott. Emlékszem, hogy első este álltunk kint a főtéren a barátnőimmel, nagyon hideg volt és csak néztünk felfelé, ahol is "halakat" engedtek a magasba, amit lentről irányítottak. Bocsi, de ezt sajnos nem lehet jobban elmagyarázni, hihi. Szóval, csak néztünk felfelé és emlékszem, hogy abban a pillanatban mintha az élet is megállt volna, annyira varázslatos volt azt látni. Határozottan nyomott ez a hétvége a karácsonyi hangulatunkon, de hát már nincs is sok hátra, két hét és karácsony! Furcsa ez, mert már nagyon várom, hogy együtt a családdal készülődjünk, várom a sürgés-forgást a konyhában, a fadíszítést, meg az együtt töltött napokat, másrészt meg alig pár nap és vége ennek a félévnek itt, de erről majd a következő és egyben utolsó (!) bejegyzésben beszéljünk, addigis hangolódjunk tovább. További kellemes és meghitt adventi heteket nektek! 

Sziasztok! Visszatértem a hosszú hétvége után, és ahogy ígértem, jön az élménybeszámolóm Párizsról! Na már most, azt még az elején leszögezném, hogy talán három bejegyzésnyi fotóm és emlékem maradt az utazásból, de megpróbálom a legszebbeket kiválogatni a szövegek mellé. Szóval, az utazásunkat most is, ahogy mindig, a Flixbus-ra bíztuk, szerencsére problémák és késések nélkül ültük végig a 6 órás utat. Éjszaka utaztunk, amit bár nem tudtunk végigaludni, gyorsan eltelt, így reggelre már a párizsi levegőt szívtuk mi is. Az utazást már mondhatnám szokásosan, Essi barátnőmmel csináltuk végig, hozzánk pedig társult még egy cseh-német lány, Kati is, de a hétvége nagy részében csak ketten voltunk. A szállásunk a 19. kerületi Ibis Budget hostelben volt, ami számomra nem volt ismeretlen, hiszen anno Marseille-ben is ugyanezt a szállástípust választottuk, viszont ugyanúgy kellemes szoba és költséghatékony ár állt lehetőségünkre. Mivel Párizs hatalmas város, a tömegközlekedés kiváló, szinte minden pontját lefedi a városnak, és választhatsz metró, busz vagy villamos közül. Amire nagyon figyelj (ne csak Párizsban, nyilván), hogy a táskád, zsebeid mindig a figyelmed központjában legyenek, sok a zsebtolvaj arrafelé. Na de, ne a negatív dolgokról beszéljek csak, kezdődjön az igazi beszámoló!

Mivel pénteken már korán reggel érkeztünk, egy gyors kitérőt tettünk a Sacre Coeur-höz, ami elég bizarrnak tűnhet, de így sikerült félig-meddig a párizsi napfelkeltét is elkapni, amiért megérte! Ezek után kitérőt tettünk egy közeli kávézóba, majd elfoglaltuk a szállásunkat és aludtunk egy nagyot, muszáj volt, hihi! Felkeltünk, és újra életet leheltünk magunkba és nekiláttunk a városnak! Mivel ez volt számomra az első látogatás a városban, muszáj volt kipipálnom a leghíresebb látnivalókat, így a Louvre múzeumában kezdtük a napot. Az a jó a francia múzeumokban, hogy a legtöbb ingyenes beléptetést enged 26 év alatt, így mi még bőven belefértünk ebbe. Egy jó két órát mászkáltunk a csodálatos festmények, hatalmas szobrok és ereklyék között, mindenképpen megéri elmenni, még akkor is, ha az embernek tömegfóbiája van, mi egyből nyitásra mentünk, 10 perc után már bent is voltunk, és délelőttig nyugodtan tudtunk menni fel-alá idegesítő turistacsoportok nélkül. A Louvre mellett éppen ezen a hétvégén nyílt meg a karácsonyi vásár, így nagyon jól esett a fagyos, de napsütéses időben sétálgatni, a sétát pedig egy forró hagymalevessel zártuk. Még az utazás előtt láttuk az interneten, hogy a Galeries Lafayette, ami Franciaország luxus-bevásárlóközpontjának számít, csodás karácsonyi díszparádéban áll, így a napunkat ott folytattuk. Meglepő volt számomra élőben látni, hogy nem csak a külföldi turisták vásárolgattak a legdrágább márkák közül, hanem például a helyi francia nagymamák és nagypapák, mintha a piacon lennének, teljesen természetesen módon. Nem mondom, ezek után átértékelődött bennem néhány dolog. 

Sajnos sikerült kiválasztanom a legkényelmetlenebb csizmámat a hétvégére, mivel én a hidegre és esőre készültem, de hát az időjárásra sose lehet felkészülni. Ez miatt többször kellett megállnunk, lassan mennünk, a bütykös talpaim még mindig regenerálódnak, aúú! A kihagyhatatlan Champs-Elysées-n is tettünk egy sétát, bár annyira nem nyűgözött le, sőt, nekem teljesen olyan volt, mint az Andrássy út Budapesten, ami hangulatos meg minden, de a luxusboltok számomra nem adnak sokat. Fel akartunk menni a Diadalív tetejére is, ami elvileg szintén ingyenes lett volna számunkra, de egy bunkó biztonsági őrnéni (?) kitessékelt minket gyorsan a bejáratból, belépőjegy híján, holott a weboldal szerint se kell külön jegyet váltani, na mindegy is. Egy rövid pihenőt tettünk a szállásunkon, ezek után meg már beesteledett, így kerestünk egy bárt (TGTF Paris) a közelben és egy csodálatos sajttállal és vörösborral zártuk az utolsó párizsi esténket. Másnap már csak egy rövidke városlátogatásra volt időnk, ami alatt sikerült beszereznünk néhány képeslapot, útravaló snacket, előtte pedig kiálltuk a sort a Sainte Chapelle templomnál és a Notre Dame szegényes külsejét is lecsekkoltuk. Hát ennyi fért bele ebbe a karácsonyváró, ünnepi hangulatú párizsi kirándulásba, de már most tervezem, hogy még visszatérek, mondjuk nyáron... hmm! Au revoir, Paris!

Na, akkor egyből belecsapok a közepébe. Már nincs sok hátra. Sajnos. Mármint egyrészt örülök, mert így azért távol a megszokott otthoni karácsonyi hangulattól és közegtől, amiben az elmúlt 24 évben részem volt, nehéz felkészülni az ünnepekre és az év végére. Ezt sok erasmus-os barátomtól, ismerősömtől hallom, így konkrétan akármerre járunk, vadásszuk a karácsonyi vásárokat és programokat, hogy egy kicsit mi is megérezzük azt a bizonyos otthoni adventi érzést. Én is igyekeztem azért, a szobámat minimálisan, de feldíszítettem és őszintén szólva már nagyon várom, hogy begyújtsam vasárnap este az adventi gyertyám. Pont ma van három hónapja, szinte órára pontosan, ahogy most épp pötyögöm ezeket a sorokat, hogy beléptem ebbe a szobába, a lakótársnőm körbevezetett a lakásban, itt, amire most már úgy referálok, hogy "itthon". Furcsa, mert azért a három hónap elég rövid időnek számít, de annnnnnnyi mindent történt velem, hogy legalább egy évnek tűnik, de tényleg. Most meg már csak alig három hetem van hátra, sőt igazából csak két és fél, mert ma este indulok Párizsba (el sem hiszem, juhúúú) és csak vasárnap este érek vissza Lyon-ba, fogy az idő. 

A legutóbbi hónapfordulós posztom óta rengeteg élményben volt részem, és Lyon sem maradt újfajta élmények nélkül. Az őszi szünet után, kicsit korán, de megérkezett a fagyos hideg és mínuszok, sok sok eső, és amire tényleg senki se számított errefelé, az a hó! Igen, egy egész estén át havazott, szépen nyugodtan, nagy pelyhekben. Kicsit úgy éreztem, hogy mintha valami álom lenne az egész, hiszen november eleje volt, és hamarabb havazott, itt a mediterrán Lyon-ban, mint mondjuk otthon, ahol a keleti időjárásnak megfelelően viszonylag korán beköszönt a hideg, dehát most Franciaország megelőzte ezt is. Vicces volt látni, ahogy hirtelen minden francia előveszi a már emlegetett téli csizmáját és kabátját, és vacogva jönnek-mennek az utcán. Nem mellesleg, Lyon karácsonyi fényekbe borult, elkezdődött a forralt boros időszak és a karácsonyi vásár is teljes pompájában áll. Na de, visszatérve rám, ezen kívül sikerült eljutnom szebbnél-szebb helyekre, amikről az előző blogbejegyzésekben már beszámoltam. Az egyetemen, ahová járok (Lyon 2) viszont voltak kisebb-nagyobb fennakadások, ami eléggé kényes téma, mármint nem velem kapcsolatban, de a lényeg az, hogy számos tüntetés zajlott le, a legutóbbi pont kedden, és a tanáraink szerint még várható néhány a maradék két hétben. Van egy kis naptáram az ágyam melletti falon, amin le kell tépni az adott eltelt napot, és a napokban már el kezdtem azon gondolkozni, hogy milyen lesz letépni az utolsót, aznap reggel, amikor hazarepülök. Már most is van, hogy nehezen megy, hiszen már csak az utolsó hetek vannak hátra. Jönnek a beadandók, a leadási határidők, mindeközben az otthoni egyetemen is elvárják a teljesítést. Összemenedzselni ezt nem kevés tervezés, oda-vissza emailezés és agyalás által megy csak, haha. 

A napokban az egyik barátnőmmel arról beszélgettem, hogy miért is lesz olyan nehéz itthagyni ezt az "életet", amit itt kialakítottam magamnak az elmúlt hónapok során. Hát, számomra a jövő év nagyon húzós lesz, amint januárban kiköltözöm innen, indulok is Pécsre letenni az ottani vizsgáim, mindeközben párhuzamosan írom a szakdolgozatom, de vár rám még egy nyelvvizsga is, és ha ez még nem lenne elég, a jövőmről is döntenem kell, hogy merre és hogyan tovább, de ez egy másik téma. Mostanság rengetegszer elkap az az érzés, hogy "jaj, már csak pár hetem van, mindjárt vége, jaj", és ilyenkor mindig azon agyalok, hogy melyik részét nem láttam még Lyon-nak, mit nem próbáltam még ki a városban, mire lesz még időm. Ezt igyekszem elengedni pár perc után, hisz még nagyobb nyomást helyezek magamra ezzel, amivel csak jobban bevonzom a "végét" a szemeszternek, meg hát az évnek is. De, külön öröm, hogy két hét múlva jön hozzám a legjobb barátnőm, Anna, és az utolsó napjaimat itt együtt töltjük majd, amit már nagyon várok! Nem akarok még lezáró mondatokat írni, mert hát az igazi "lezáró" blogbejegyzés még várat magára, de azért már akarva-akaratlanul is megfogalmazódott bennem néhány gondolat, na de azt majd akkor. Ma irány Párizs, jövő héten pedig jövök egy újabb blogbejegyzéssel! 

Itt a november vége, elérkeztünk az utolsó héthez, amikor is már javában elkezdődik a ráhangolódás és készülődés az ünnepekre. Sokan már az ajándékok beszerzésével is készen állnak, nálam viszont az adventi hetek nem igazán erről szólnak, különösen most nem. Kihasználva viszont a karácsonyi fények és vásárok kezdetét, három barátnőmmel pár hete úgy döntöttünk, hogy "átugrunk" Genfbe. És tényleg, hisz csak két órára van Lyontól, így hamar eltelt az odaút, főleg, hogy nagyon korán indultunk, előző este pedig együtt buliztunk, haha! Egy kis buszos pihi után megérkeztünk az első körben csendes és nyugodt városba, ahol rögtön rájöttünk, hogy itt euróval nem tudunk fizetni, mert ugye Svájc nem EU-s tagállam, de probléma megoldva, jöhetett a reggeli kávé egy kedves kis helyi kávézóban. Jókat beszélgettünk miközben szürcsöltük a napi koffein adagunkat, majd miután teljesen felmelegedtünk a radiátor mellett ülve, nekivágtunk az élményeknek. 

Elsőként egyből a Genfi-tó tárult elénk, valamint nem tudtuk nem észrevenni a hatalmas Jet d'Eau-t, ami egy 140 magas "szökőkűt',  ami egyenesen a tóból árad, 1886 óta, és a város egyik jelképe. Őszintén szólva nekem fogalmam sem volt erről, így még nagyobb volt a meglepetés! A tó két oldalát több híd is összeköti, így egyszerűen lehet járni-kelni a városban. A tóban pedig békésen úszkálnak a kacsák és hattyúk, ami nekem mindig a Balatont juttatja eszembe. Sőt, mi több, a Genfi-tó Közép-Európa második legnagyobb tava egyenesen a magyar tenger után! Ezek után kerestünk egy szupermarketet, ahol a napi elemózsiát is beszereztük, mivel azért Svájc nem a pár eurós fogások országa. Nem terveztük nagyon be a napunk, csak mentünk erre-arra, de így jobb is volt, hiszen teljesen random bukkantunk csodaszép épületekre és hatalmas parkokra. Na de azért az óváros lenyűgöző volt! Macskaköves utcák, őszi árnyalatok, bár azért egy-két helyen már fent volt a karácsonyi fény és díszítés. Mivel elég hideg volt aznap (is, haha) betértünk egy kellemes kis étterembe, ahol kértünk magunknak egy rettenesen drága (6,50 svájci frank, ami kb ugyanennyi euró), de annál finomabb forralt bort, és folytattuk tovább a témázást. Miután kipirultunk a melegben, volt még néhány óránk hátra mielőtt a flixbuszunk visszavisz minket Lyonba. Megnéztünk a Szent-Péter katedrálist, Kálvin János egykori lakhelyét és az Angol kertet is, ahol már egy mini jégpálya és néhány ünnepi elem is megjelent! Bevallom, kicsit furcsa volt látni a jégpályát meg a fényeket, miközben még az őszies fák és természet vett körbe minket, hihi! Mindenesetre szuper volt ezzel indítani a hangolódást, főleg egy ilyen társasággal, mint a csodás barátnőim, Essi, Sarah és Sofie!

Genf nagyon drága város, mint maga az egész ország is, ennek ellenére nagyon magával ragadott, igazán szofisztikált, nyugodt, de mégis városias a hangulata. Rengeteg fontos helyszín van még ott, amire nem volt időnk, például a CERN (részecskekutató intézet), az ENSZ főépülete, de a magyar vonatkozás végett megemlíteném, hogy Liszt Ferencnek is van itt egy szobra, hiszen évekig Genfben élt. Annyira jó, hogy itt vagyok Lyon-ban, hiszen megannyi olyan város van itt konkrétan karnyújtásnyira, amikből hálistennek a legtöbbet már sikerült felfedeznem, a következő úticél pedig, ahogy azt már egy korábbi bejegyzésben írtam, Párizs! Csütörtökön jövök még egy harmadik hónapfordulós gondolat-áradattal, utána pedig irány Párizs!

Helló péntek! Előttünk egy újabb hétvége, én viszont visszarepülök egyet a múlt vasárnaphoz, amikor is egy teljesen random gondolat által úgy döntöttünk egy újdonsült erasmus-os barátnőmmel, hogy ellátogatunk Pérouges-ba. Na jó, azért nem volt ez teljesen random, hiszen már hónapok óta tervezgetem, hogy ellátogatok ide, miután megannyi Instagram fotót láttam róla már korábban is, csak azt nem tudtam, konkrétan mikor jutok el ebben az őrült novemberi rohanásban, de erről majd egy következő posztban mesélek. Szóval, jött az alkalom, hogy egy nagyon sötét és nagyon hideg vasárnap reggelen felszálljunk egy buszra, és kb. egy óra múlva meg is érkeztünk. A busz nem egyenesen Pérouges-ban köt ki, hanem Meximieux városában, de gyakorlatilag csak egy rövid sétát kell felfelé tenni, és már meg is érkeztünk a napunk helyszínére. Ha Lyon-ban jártok, mindenképpen érdemes ide ellátogatni, igazi turistamágnes, mármint nyilván nem a téli szezonban, de még így is voltak kínai turisták ott rajtunk kívül, haha! 

Pérouges igazából nem is falu, nem is város, hanem egy kör alakú "falucska", ami még a középkorból maradt meg és nagyjából ugyanolyan állapotban is van. Mi egy elég ködös időt fogtunk ki, de még ígyis nagyon varázslatos volt mászkálni a kavicsos-betonos utakon, körbe-körbe. Elég kicsi, így hamar meg lehet járni, az elején mi könkrétan kétszer is megjártuk a legkülső "kört", annyira el voltunk ájulva az épületeken, mire észrevettük, hogy erre már jöttünk egyszer. Épp akkortájt nyitottak a helyi kereskedők kis éttermei és kávézói, ahol a helyi különlegesség, a galette is kapható. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy nagy pizzaformában sütik ki a kemencében, a tésztája csak egy egyszerű leveles tészta (?), a tetején pedig cukor, ami a kemencében finoman rásül a tésztára. Megkóstoltuk, de nekem nem igazán ízlett, olyan semmilyen íze volt (elnézést az összes galette-től ezúton is). Ahogy a képeken is láthatjátok, mindenféle kövekkel kirakott épületek, amikben a mai napig élnek az emberek, bár nem sokan. Az itt élők pedig saját minihotelt, éttermet, kávézót vagy borozót üzemeltetnek, ami igazából a fő állású munkájuk, így tartják el magukat. Ez valami csodálatos. 

És hát lehet, hogy sokatoknak nem is annyira ismeretlen ez a helyszín, hiszen itt forgatták annak idején A három testőrt! Mindenesetre fantasztikus, hogy ezt is megtapasztalhattam, hiszen még ha csak egy fél napra is, de szuper nap volt, amit egy meleg teával zártunk, muszáj volt, hihi! Miután minden szegletét végigjártuk ennek a kis helynek, visszaballagtunk Meximieux-be, megvártuk a következő vonatot, és egy fél óra után megérkeztünk Lyon-ba. Szinte hihetetlen, de ez volt már a negyedik kirándulásom a majdnem három hónap alatt, és várnak még rám izgalmak! Ráadásul a következő egyből holnap reggel, irány Svájc, irány Genf! Nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz, de az itteni legjobb barátnőimmel megyek, szóval szuper napunk lesz! Ééés, a jövő hétvégén végre valahára én is eljutok Párizsba, hurráááá! Nem tudom, hogy az Anyukám vagy én örülök ennek jobban, de az biztos, hogy csodás lesz, főleg, hogy mindenhol indulnak a karácsonyi vásárok, már fent vannak a fények, így az ünnepi hangulat garantált! A genfi élményeimet még a jövő héten megosztom veletek, viszont Párizsról december elején lesz időm csak blogolni! Accch, annyira izgatott vagyok! Mindemellett az miatt nem, hogy már csak kb. három és fél hetem maradt hátra az Erasmus-ból, de hát egyszer minden jónak vége van, hogy ilyen klisével zárjam ezt a posztot...! Na, jó hétvégét mindenkinek, ahogy a franciák mondják, bon week-end á tous! 

A mai poszt egy kicsit információ-telített lesz, ami leginkább azon egyetemista honfitársaimank szól, akik épp most próbálják meg véglegesíteni a következő tavaszi vagy őszi félévüket külföldön, talán pont épp Franciaországban. Mivel novemberben már neki kell kezdeni az adminisztrációnak, úgy gondoltam, hogy a mai posztot ennek híven, a kezdeti kérdések és nehézségek legyűrésére szánom, remélem sokatok számára válik majd hasznossá ez a bejegyzés.
2018 november-decembere már nekem is hasonlóképpen zajlott, akkor döntöttem el teljesen véglegesen, hogy szeretnék eltölteni egy félévet külföldön. Már akkor rengeteg kérdés és kétely merült fel bennem, de hálisten a pécsi Erasmus-koordinátorom a legjobb a legjobbak közül, és mindenben segítségemre volt és van a mai napig. Ha te is PTE-s vagy, mindenképpen vegyél részt az összes Erasmus-programon, tájékoztatón, az alap és legfontosabb információk itt hangzanak el. Jómagam 5 oldalnyi irka-firkával végeztem az egyik ilyen tájékoztató után, végig körmöltem, hihi! Aki ismer, az jól tudja, hogy én szeretek mindent előre tudni, leírni és megtervezni, így a dátumok, leadási határidők nálam kulcsfontosságú! Szóval... Ne lepődj meg, ha minden barátod, ismerősöd (és a koordinátorod is, lol) azt vallja majd, hogy ebben az egész külföldi élményáradatban maga a papírmunka lesz a legneccesebb rész, mert igen! Ezt így utólag teljes mértékben aláírom, bár szerintem én még a szerencsésebbek közé tartozom, mert a fogadó egyetemem (Université Lumiére Lyon 2) Erasmus koordinátora maga az angyal! Miután a PTE Outgoing oldalán kitöltöttél minden rubrikát, feltöltöttél minden dokumentumot, és elküldted a jelentkezést, a nominálást (tehát, hogy a küldö egyetemed "leokézta" a jelentkezésed) olyan 1-másfél hónap múlva várhatod, legalábbis nálam így volt. Fontos megjegyeznem, hogy bár a francia egyetemek legnagyobb része francia nyelvű oktatás ígér, nézz utána, hogy kérnek-e francia nyelvvizsga-bizonyítványt, nehogy ezen csússzon el a dolog. Az én francia nyelvtudásom akkor még nem volt a legjobb, sőőőt, így előre tájékozódtam és kértem egy kurzuslistát a fogadó egyetem koordinátorától, aki tökéletesen beszéli az angolt, így még csak nyelvi akadályokba sem ütköztem! Miután láttam, hogy vannak angol nyelven tanított kurzusok, nagyon megörültem, és gondolom velem együtt még a többi erasmusos diák is, akiknek akkor még gyenge volt a nyelvtudása, hihi. 
A Learning Agreement kitöltése így számomra majdnemhogy zökkenőmentesen ment, a szakfelelősöm segített abban, hogy melyik tárgyat tudom majd elfogadtatni januárban. Ezt a lépést mindenképp időben végezd el, az LA leadási határideje előtt ha lehet hetekkel, mert bármi közbejöhet, elhúzódhat, jobb a biztonság! Egészen onnantól kezdve, hogy áprilisban megkaptam a nominálást felgyorsult az idő, és a határidők csak jöttek és mentek. Hálistennek sikerült minden időben leadnom, bár a végén, júniusban már volt bennem egy kis pánik, mivel az LA-t három aláírással és pecséttel kell leadni, és a vizsgaidőszak kellős közepén össze-vissza emailezni és várni, hogy időben visszajöjjön a papír, hát huhh! Konkrétan a nyaralásunk első napján kaptam vissza a scannelt és aláírt szerződésem, pont időben, ugyebár... 
Na de onnantól kezdve kezdődött csak az igazi harc! A nyaralásunk után szinte azonnal bele kellett vetnem magam a szálláskeresésbe, és bár lehet, hogy furán hangzik, július közepe már későnek számított, a legtöbb egyetemi kollégium betelt addigra, és csak a legdrágábbak maradtak. Gyorsan kellett gondolkoznom, így fogtam a jó öreg Facebook keresőt, és találtam vagy 5 csoportot a "lakótárs/szobatárs/kiadó szoba kerestetik" jelige alatt. Ha Lyon-ba készülsz, ezeket ajánlom figyelmedbe:
Lyon : Location d'appart, colocation, sous location !
Colocation Lyon
Colocations - appartements étudiants Lyon
Logement Etudiant Lyon
​Ezek mellett persze rengeteg más csoportot 

Szóval, helló! Újra itt, újra Lyon-ban... Igen, volt egy kis szünet a blogolásban, de nem nagyon volt miről írnom, és nem akartam csak azért is, értitek. Az őszi szünetet otthon töltöttem, amit nagyon élveztem. Tök jó volt és izgi hazabuszozni (igen, 15 órát buszoztam, de teljesen bírható volt és ki gondolta volna, hogy jókat lehet aludni egy Flixbus-ban) és aztán meg begurulni a kis szülővárosomba, ami igazából teljesen átlagos érzés volt. Pedig tökre azt hittem, hogy két hónap után hazamenni olyan lesz, mintha egy évig nem lettem volna otthon, mármint nekem, akinek ez volt eddig a legtöbb külföldön töltött idő. Aztán olyan gyorsan teltek a hetek, hogy fogtam a bőröndömet és beléptem a szobámba, ettem egy jó házi gulyáslevest és anyukám isteni almáspitéjét, és olyan lett minden, mintha el se mentem volna. Annyira megszoktam az itteni létet, de közben az otthoniból se estem ki, nem tudom értitek-e, de a lényeg, hogy fantasztikus és pihentető volt otthon lenni, kirándulni, megpuszilgatni minden családtagom és nagyokat játszani a kisunokatesóimmal! 

Térjünk vissza Franciaországba! Most már közel két és fél hónapja, hogy itt vagyok, ezidőalatt pedig volt időm megtapasztalni a legtöbb mindennapi életben felbukkanó dolgot és történést, amibe én úgymond csak belecsöppentem erre a pár hónapra. Az első ilyen, amit már a legeslegelején megéreztem, hogy mennyire kedvesek és barátságosak a francia emberek. Sőt, nem is csak úgy az emberek, hanem ez lehet ilyen nemzeti "vibe", mert még a levegő is más, de tényleg! Magyarország és Szlovákia emberségben alapvetően és sajnos a rosszabbik énjét mutatta nekem az elmúlt években (tisztelet a kívételnek nyilván, mert ilyen is van), de maga a közhangulat még mindig eléggé "meh". Itt viszont nagyon jól érzem magam, nem érzek negatívítást és utálatot a hétköznapokban, többnyire tisztelettudóan viselkednek az emberek, és valószínűleg soha de soha nem fogom unni a kedvenc részem, hogy a boltban minden nap egy "Bonjour, Madame!"-al és egy nagymosollyal indít az eladó. Ha neked jön valaki véletlen az utcán, a holdat is megpróbálja leimádkozni onnan neked, csak, hogy megbocsáss neki (haha), és ami számomra a legviccessebb... Errefelé mindenhol kb. egyirányú szűk utcák vannak, és akármerre megyek, megállok, körbenézek és ha látom, hogy jön egy autó, akkor inkább megvárom, majd jön az autó, elér a zebra feléig, időközben "megbánja bűnét", és visszatolat azért, hogy átengedjen a zebrán! Mennyire hihetetlen, nem?! 

Az a rengeteg sajt! Na persze ez nyilván negatívum is lehetne, mivel számomra laktózérzékenyként csak a kecskesajt és a szokásos vegán vagy laktózmentes sajtok jöhetnek szóba! De a kecskesajt választék valami csodás! Szeletelt, reszelt, füstölt, camembert, amit csak egy ember kívánhat! És olcsóbb, mint otthon, hah! Mondjuk a sajtokon kívül nem igazán ástam bele magam a francia gasztronómiába, de a csiga meg az ilyen tengeri herkenytűk nem igazán a szívem csücske... Lyon az a francia város, ami tökéletesen van pozícionálva, ezáltal rengeteg város pár óra megközelíthető. Gyakorlatilag innen kb. 3-4 órán belül elérsz a Francia Riviérára, Svájcba és Olaszországba is, ami király, így ha már eleget láttál Lyon-ból (ilyen nincs is), átugorhatsz a szomszédba! Mondjuk Párizsért egy kicsit többet kell zötyögni, de már nagyon várom, hogy lássan a várost és szinte hihetetlen, hogy három hét múlva ilyenkor már ott leszünk és (remélhetőleg) épp az Eiffel-tornyot fogjuk bámulni az esti fényekben, acch! Viszont Lyon még ebben a koratéli, késő őszi hangulatban is csodás, a maga egyszerűségével (a szó legpozitívabb értelmében) és azzal a rengeteg zöld övezettel, amivel itt meg vagyunk áldva. Bár tudom, hogy itt nem nagyon havazik télen, remélem nemsokára elkap a téli hangulat, hiszen most már közeleg a Karácsony, és lassan de biztosan ráfordulunk az utolsó egy hónapra itt! 

Az az igaszság, hogy nagyon jól. Na de nem akarom egyből lelőni a mai poszt lényegét, kezdjük az elején. Most már több, mint másfél hónapja, hogy itt vagyok, és sokan kérdezik tőlem, hogy hogy bírom, hogy vagyok. Ebbe ha így jobban belegondolok, nem is számít annyira sok időnek, de mindeközben annyi élményt és tapasztalatot gyűjtöttem, ami fél évre is sok. Komolyan mondom, másfél hónapon belül annyi találkozás, új ismerős, akikből mostanra barátokká váltunk, konstans jövés-menés, és néhány hetente még egy-egy kirándulás is belefér. Még mielőtt kiköltöztem volna, tudtam, hogy sok mindent akarok itt csinálni, utazni új helyekre, na de amikor ez mind valósággá válik, az nagyon sokat ad. És most így a félidőben elgondolkodtatott mindez, mert már csak két hónap, kereken két hónap és megyek haza a karácsonyi szünetre. Jut eszembe... Lassan el kéne kezdeni az ajándékvásárlást, hmm! Visszatérve, az elmúlt egy-két hétben már teljesen megszokottá vált minden itt, mintha mindig itt éltem volna évek óta. És ez azért jó, mert mielőtt elkezdődött volna ez a külföldi szemeszter, kíváncsi voltam nagyon, hogy hogy fogom magam érezni, ennyire távol, egyedül. Pont tegnap beszélgettünk erről az egyik itteni magyar barátnőmmel, hogy ez mennyire megváltoztatja az ember gondolkodását bizonyos dolgokban. Saját magam kell elintézned mindent, nincs szülői segítség, pátyolgatás, csak és kizárólag a te akaratod és lélekjelenléted. 

Hálistennek nekem eddig (lekopogom) még semmilyen negatív vagy igazán megterhelő dologgal nem kellett szembenéznem, bár lehet hogy másoknak pont az maga a megterhelő, hogy egyedül éljen fél évig a családtól és barátoktól távol. Nem volt gondom az adminisztrációval, bérleti szerződésekkel, francia bankszámla-nyitással, pedig lehetett volna. Ha csak egyszer döntöttem volna másképp a szálláskeresésnél még anno júliusban, most valószínűleg nem ülnék itt, ebben a csodás lakásban, a csodás francia lakótársaimmal, hanem egy apró koliszobában egyedül. Előre kellett már akkor gondolkodnom, és milyen jól tettem. Azért jöttem ide, hogy élvezzem ezt az egészet, hogy kihasználjam a lehetőségeket amiket az Erasmus ad, és ezt majdnem hogy az elejétől meg is teszem minden nap. És nem azért járok ki a többiekkel, mert muszáj, vagy hogy ne üljek otthon, hanem mert élvezem és velük akarok lenni. Mert jó érzés ismerkedni, emberi történeket hallgatni, más kultúrákról hallanni, ez mind teljesen felnyitotta a szemem. Semmit nem érzek kötelezőnek, csak visz a sodrás, és közben minden a helyén van, ahogy annak lennie kell. Pedig még elvárásaim se voltak az elején, és tessék. Tudtam, hogy ha most nem élek ezzel a lehetőséggel, akkor később már valószínűleg nem lesz rá alkalmam, főleg nem így, hogy ösztöndíjból élhetek itt. Mára már az lett a "normális", a megszokott, hogy az óráim után ide jövök haza, hogy a havi tömegköz bérlet 32 euró (és nem 15), vagy hogy reggelente a szobatársaimmal együtt mosunk fogat. Aki valaha is vett már részt ilyenben, az tudja miről beszélek, de aki csak egy kicsit is elgondolkozott rajta, hogy milyen lenne kipróbálni a külföldi létet, vágjon bele, mert még a kezdeti nehézségek és honvágy ellenére is ez a legszuperebb élmény a világon! 

Sziasztok! Mivel már elméletileg és gyakorlatilag is itt a hideg és esős ősz, ma egy kicsit visszarepülünk a szeptemberi napsütésbe, amikor ezek  fotók készültek. Hadd meséljek egy kicsit Lyon legnagyobb szabadtéri parkjáról, a Parc de la Tete D'Or-ról. Mielőtt ideköltöztem, nem is gondoltam volna, hogy csupán 15 perc sétára lesz tőlem itt a hatodik kerületben ez a csodahely. Hatalmas, óriási, akármerre nézel, mindenhol fák, bokrok, növények, ééééés állatok! Igen, a parkban található a város állatkertje is, ami ingyenes! A tavaszi hónapoktól kezdve egészen a hideg beköszöntéig nyitva tart, és valami fantasztikus látvány. Zsiráfok, flamingók, zebrák, különféle majmok, így kicsik és nagyok is gyakran látogatják. Tényleg hatalmas a park, van egy külön tava is, így akár sétálni lenne kedvem, akár futni egy kört, bármikor jó döntés. Évente rengetegen látogatják, mind turisták és helyiek is. Akkor lehet igazán látni, hogy mennyire hatalmas területen fekszik, amikor fentről, a Fourviére katedrálisról nézel rá egész Lyonra. 

Az állatkert mellett van egy botanikus kertje is, ide még nem sikerült eljutnom, szóval ez még várat magára. Ezen kívül bármikor is jártam arrafelé a parkban, mindig azt éreztem, hogy ez valami csoda. Olyan, mintha egy külön erdő lenne a város egy részén. Amikor először jártunk ott, azt hittük futóverseny van, mivel állandóan jöttek-mentek a futó nők és férfiak, idősek-fiatalok. Ennél jobb inspiráció nincs is a futáshoz, bár számos más sportot űznek a parkban. Azt hallottam, hogy van egy része, amit lovaglásra használnak fel, hétvégente jóga csoportok meditálnak a fűben, és baseball-t dobáló tini fiúkat is látni. De ha nincs kedv sportra, tökéletes helyszín piknikhez, családos sétákhoz, vagy csak egy magányos padon üldögéléshez. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire nagy, hiszen már többször jártam ott, de még mindig nem sikerült teljesen bejárni. A franciák valahogy nem félnek a hidegtől, és még mostanság is előszeretettel járnak oda, barátok, családok, és csak élvezik egymás társaságát. Külön érdekesség, hogy Franciaországban hasonló park csak Párizsban van, ami ingyenes állatkerttel együtt üzemel. Ha Lyon-ban jársz, ez kötelező program! Mondanom sem kell, már alig várom, hogy beköszöntsön a tél, és a barátaimmal forró teát szürcsölgetve sétálgassunk a parkban!