Hát helló! Egy újabb év véget ért, és itt a következő. 2019 volt talán számomra az eddigi legtartalmasabb év az elmúlt évtizedben, és nagyon élveztem. Előre nem terveztem ennyire mozgalmasnak, de így utólag rágondolni nagyon jó. És itt nyilvánvalóan az utazásról beszélek. Pontosan január elsején, mikor robotunk hazafelé Krakkóból, végignéztem a telefonom albumját, visszatekertem a tavalyi év elejére, és összeszámoltam hányszor és hová kirándultam. Azokat a helyeket vettem számításba, ahol persze először jártam, legyen az közel vagy távol és a végén sóhajtottam egy nagyot, mert harminc volt a végösszeg. Először nagyon meglepődtem, aztán visszagondoltam az élményekre, amik értek, és elmosolyodtam. A mai posztban nem fogom felsorolni őket külön-külön, hisz abból már egy regényt lehetne írni, és amúgyis szinte minden kirándulásról írtam hosszabb-rövidebben itt a blogon. Sokkal inkább az utazásaim hatásáról szeretnék mesélni, mivel ez volt, ami nagyban meghatározta számomra a tavalyi évet. Érdekes amúgy, mert én azelőtt az a fajta voltam, aki mindig megfogadta, hogy a következő évben többet akar utazni. 2018-ban viszont valamiért ez nem történt meg. És ezt azért tudom ennyire pontosan, mert minden egyes év végén felírtam a következőre vonatkozó "fogadalmaim", és két éve már ezt másképp csinálom. Lehet azért sem tűztem ki ezt a "többet fogok utazni" dolgot, mert akkor már az Erasmus-jelentkezésemmel foglalkoztam, és a gondolataim mélyén biztos már az járt a fejemben, hogy majd akkor mennyi új helyre tudok eljutni. Aztán elkezdődött az év, és csak úgy suhantam! Pontosan egy éve, épp Madrid-ot fedeztük fel a bátyámmal, és már alig várom, hogy visszamehessek. Talán akkor kapott el a láz, és ahogy a telefonom albumjában is pörgettem a fotóim, minden egyes hónapra jutott legalább egy (ha nem több, mondjuk három) új helyszín. Nagyon sok mindent tanultam az utazásaim alatt, magamról, a világról, az emberekről, és ez most nem az a klisé duma. És az a legjobb, hogy általában teljesen random úticélok jöttek szóba. Nyilván minden egyes ember és még annak az unokája is el akar egyszer menni Párizsba, én is ebbe a csoportba tartoztam, aztán ott voltam Franciaországban, és gondoltam miért is ne, de az év elején még nem volt a fejemben se az ötlet. Vagy amikor nyáron Krakkóba szerettünk volna eljutni a legjobb barátnőmmel, aztán sajnos egyéb okok miatt nem jött össze, és már csak legyintve rá mondtuk, hogy majd jövőre, aztán meg októberben ripsz-ropsz megszerveztük és végül ott szilvesztereztünk két hete! Jó, azért az Erasmus alatt sokkal könnyebben és egyszerűbben mozoghat az ember, mivel ott vagy egy adott országban, és ha épp semmi dolgod nincs, felpattansz egy buszra és kész. Most, hogy már egy következő évben vagyunk, mostanság gondolkodom mindig az utazásaimon és azok hatásán. Rájöttem, hogy ez éltet. Bármerre mentem, fantasztikus élményekben volt részem, soha egy percig nem unatkoztam, és imádtam, hogy ott lehetek. Teljesen beszippantott a kultúra, a hely, az ottani emberek. Nagyon jó volt, hogy mindenhol csupán egy ismeretlen voltam, egy ember a sok közül, és a saját tempómban, percről-percre betervezett programok nélkül, csak úgy sodródtam. És most nem csak az Erasmus-os félévemről beszélek, hanem az eddigi összes utazásomról. Mindig mikor hazaértem valahonnan, éreztem, hogy energiák törnek fel bennem, valahogy többnek érzem magam tőle, olyan mintha mindig jobb és jobb verziót kapnék magamból, azáltal, hogy többet látok a világból. És ahány új helyszín, annyi új képeslap. Akik ismernek, azok tudják, hogy óriási képeslap-gyűjtő vagyok, akár én utazom el, akár én kapom valakitől, imádom őket kiragasztani a szobám egyik falára. Most, hogy hazaértem az Erasmus-ról, és felragasztottam azokat is, amiket külföldről hoztam, a fal fele betelt, haha! Miután 2019-ben annyit utazhattam, lehetőségem volt felfedezni rengeteg új várost, akár Magyarországról, akár Olaszországról is van szó, hálás vagyok, mert ez nyilván nem mindenkinek adatik meg, vagy pusztán csak ideje nincs rá, viszont nekem ez nagyon jót tett. Akár a családdal, akár a barátaimmal, mindenhogy jó, de még a szóló-utazást is kipróbálnám, na de ez még a jövő zenéje! Tele vagyok inspirációval, ami kell is most, meg hát persze új úticélokkal, amik remélhetőleg idén megvalósulnak. Az év első mini-kiruccanása visszaröpít Lyon-ba, amit már nagyon várok, hiányzik azért, bár már csak pár dolog köt oda, és össz-vissz három napot leszek ott, de azt igyekszem megélni, hogy feltöltődve érkezzek haza. Mindenféleképpen az az egyik olyan (fél évig tartó) "utazásom", amitől a legtöbbet kaptam, és ez így a jó.
0 Comments
Sziasztok, olyan jó végre újra itt a blogon! Már nagyon hiányoltam az írást, de igencsak jó okom volt egy kis szünetet tartani, hiszen július elejével egyből fejest ugrottam az Adriai-tengerbe, wohooo! Nagyon jó volt 10 napig távol a laptopomtól, e-mailektől és mindenféle egyéb felelősségtől, amiben a hazaérkezésünk óta már nyakig benne vagyok... Na de ne is erről beszéljünk, hanem a csodálatos Bibinje-ről, ami egy Zadar melletti kis ékszerdoboz, és örökre belopta magát a szívünkbe! A családi nyaralásaink kötelező eleme az esti séta, amit ki így, ki úgy, de bírunk és kíváncsian megyünk mindenfelé. Mivel tavaly Zadar-ban jártunk, tudtuk, hogy annál hektikusabb és zsúfoltabb nem lesz ez a kis falu, inkább ellenkezőleg, maga volt a csendes turista-paradicsom. Csupán pár kilométerre esik a városi körülményektől, mégis mintha egy örök nyugalom ölelné körbe. A tengerpart vééégig strand, strand és strand, egészen a következő faluig. Bármerre is sétálgatunk a faluban, csobbanhatunk a tengerbe! Ennél kellemesebb helyszínt nem választhatunk volna a szokásos családos nyaralásunkhoz, lássuk a képeket, amiket az egyik este készítettünk, nézzétek! A falu nincs tele mindenféle turista-látványoságokkal, hisz ott van maga a csodálatos tenger, és amerre csak a szem ellát, apartmanok és hotelek mindenfelé. Nem is kell ennél több, hiszen ez az apró gyöngyszem tartogat meglepetéseket. Tavaly, amikor Zadarban jártunk, olvastam előtte az ottani híres-neves legszebb naplementéről. Na, hát szerintem ezt Bibinje túlszárnyalta, ugyanis, ha elgyalogolsz teljesen a kikötőig, az ottani leander bokrok és pálmafák felváltva szűrik át az esti napfényt feléd, ami a hajókra rávilágítva egyszerűen GYÖNYÖRŰSÉGES. Ha ismertek már, tudjátok, hogy mennyire imádom felkapni a kedvenc nyári ruháim, amikben végigflangálhatok a parton vagy a városban. A képeken látható fehér ruha tökéletes volt azon az estén, mivel ha hiszitek, ha nem, már este 8 volt, és még mindig tombolt a hőség. Ha már itt tartunk... jó tipp a nyárra, viseljetek fehéret! A napsugarakat se szívjátok magatokba, és még az izzadás is kevésbé feltűnő, haha! De tényleg, egy ilyen könnyű, lebegős ruha elengedhetetlen a nyaralásra. Na de vissza Bibinjéhez! A faluban meg van minden, ami kell, napközben a parton órákig napozhatsz, de csakis naptejjel bekenve, a tenger fokozatos mélyül, ezért akár gyerekekkel is szuper hely a csobbanásra! Külön öröm volt számunkra, hogy valamiért, de sokkal kevesebb nyaraló volt még ott július elején, így sokszor viccelődtünk Anyukámmal, hogy olyan mintha egy (majdnem) privát strandunk lenne, LOL! És olysokat várni a tengerben lubickolásra pedig totál megérte, annnyira felemelő volt! És bárhol is jársz, a helyi halfajták megkóstolását ne hagyd ki! Még nagyobb móka, ha a szállásodon saját kezűleg készíted el, de a mi kedvencünk az orada, isteni finom! Tessék, már majdnem leírtam itt egy regényt, hogy mennyi mindent csinálhatsz a BIbinjén, még úgy is, hogy nem egy tipikus zsúfolt és látványoságokkal teli helyről is van szó. Ez a falu maga a csendes pihenés, a véget nem érő tengerpart és a hely, ahová még biztosan visszatérünk. Hey! Welcome back on my blog! It was along time coming, I know, but for some reason the past month was full with chaos, and an endless to-do list, meh. And it just doesn't felt right to post anything, even if I could. Thankfully, I feel better now, and let myself loose a bit on here, but this time I'm back, and I hope you are here, reading this with a smile on your face! I started my blog 3 years ago, and sometimes I get that down-time, when I just lose the point of why I'm doing this, but while I was on holiday, I wrapped my head around things, and decided to go off schedule, just write posts whenever I feel like it, because believe it or not, this place is still my calm-zone, I'm not here for brand deals or the fancy content. Wow, I got right off topic at the start! Sooo, as I said, I was on holiday with my family, as we do each year and the start of July. After las year in Zadar, we decided to go a little further down, which actually turned out to be only 8 kms down, lolz. This is Bibinje, a wonderful little place on the Adriatic coast, with its calmness and endless beachside. We were there for 10 days, but spent it mostly on the beach or in other cities (like in Sibenik, blogpost coming soon!). If you know me, you know that I'm not the type of person who can just lay on the beach for all of the time, so one night I got everyone up, got ready and walked into the center of the village. Yes, Bibinje is a village but not the average one. As it is very close to Zadar and its hectic vibes, this is the perfect place to get home and relax. It's not big or anything, but it has a main road where you cross a million and one more mini markets, a fish market, where we ended up buying our fave fish, orada, and managed to make a very delish home-made meal from it, then obviously the little shops and boutiques to get all the souvenirs from, and as I mentioned and endless beach. But truely, if you go outside Zadar on the road, take a right turn and park your car on the beachside, you can walk for about an hour and half through the seaside, which will end you in the center, where all the fun is. A gorgeous sunset was waiting for us, and I just honestly cannot cope with the gorgeous leanders and palm trees! If you go on a family holiday, Bibinje will suit you very good, the beach and the water is perfect for kids as well. If you arrive here, you can expect a hell lot of chill, piece and quiet... Just what I needed! The village is filled with appartments, hotels, nice little restaurants and the most amazing sunset! Are you still thinking about visiting Croatia? Make sure to take a visit this piece of heaven!
Újra utazunk! Vagyis hát, már haza is érkeztünk, haha! A múlt hétvégi, húsvéti forgatagban a családdal úgy döntöttünk, hogy kiruccanunk, de nem akárhová, kiválasztottunk egy olyan helyet, ahol még furcsa módon nem jártunk, pedig tök közel van. Sőt, a Velencei-tó végül Anyukám tippje volt, ami nekem egy kicsit meglepő volt, hisz általában én vagyok a programszervező, ha ilyen családi kirándulásokról van szó, de pozitív csalódás volt, és őszintén szólva nem is értem, hogy nem jutott ez hamarabb az eszembe, köszi Anya! Szóval a mai posztban megmutatom Nektek, merre is barangoltunk Nagypénteken. Szerintem megvan a tökéletes helye az egynapos kirándulásoknak. Még akkor is, ha nem volt fürdő idő, bár ígyis csodás napsütés kísért végig minket egész nap. Nem is választhattunk volna szebb napot ehhez! Mivel a Velencei-tó kb. az ország közepén van, autópálya mellett, így könnyű elérni. Telis-tele éttermekkel, halsütőkkel, tóparti fagyizókkal, és egy, az egész tavat körbeívelő bringaúttal, így akár kisgyerektől kezdve az idősekig bárki élvezheti a tó hangulatát. A tó mellett több kisebb falun végig lehet felfedezni ezt a csodálatos helyet. Ebédre pedig ott egy fantasztikus csárda, az agárdi Medora-Parkban, ahol az elmaradhatatlan hekk-sültkrumpli került az asztalunkra, mmm! A tó körül rengeteg apró csodahely van, és maga a tónak is van egy különleges "mini-Balaton" hangulata. Ha már csodahelyekről beszélünk, mindenképpen meg kell említenem a Bence-hegyi kilátót, ami Velencén van, fent a hegy tetején. Egy viszonylag friss látványosságról van szó, tavaly óta látogatható, 500 ft belépődíjjal. Nagyon különleges, szerintem levél alakú, mások szerint egy bab-csíra, de mindenképpen érdemes megmászni, ha már arrafelé járunk! És a kilátás fentről meseszép! És ha érdekességekről beszélünk, nem szabad kihagynom a Gárdonyban lévő Skanzent, ami szintén belépős, viszont Magyarország várait leshetjük meg bent kicsiben! Szuperül néz ki, ne hagyjátok ki ha arra jártok! Még biztosan visszatérünk egy bringa-túrára a Velencei-tóhoz! Oh, hey, we are travelling again! I'm just kidding, we are already back, back into work and all that jazz. Last weekend was super random, super fun and super sunny, YAY! But seriously, it was random for me, because this time my Mother was the one who came up with the idea of visiting a place that we have actually never been in. Shocking, right?! Well, at least for me, because usually, and kind of all the time, I am the one who has to decide on where the family travels next. It was a positive shock for sure, and that's how we ended up at the Lake Velence. It was Easter weekend too, so a lot of people were there, but it was truely the best time, and also kind of a good way to get some tan, haha! When my Mom told me about her plan, I kind of was like, wow, why did I never came up with this idea... And yeah, it's a logical fact, because it turns out, it's a gorgeous place. The lake itself has kind of a mini Balaton vibe, within its nature and all that. And it's kind of in the middle of Hungary, so it's easily reachable, at least for us. It is literally an hour away from us, so it's the perfect place for a quick getaway with your family! Around the lake you can multiple ways to chill, to eat all the fish and goulash, and not to mention there is a bike path all round the lake, so there were actually hundreds of bikers around. I want to go back for a ride, too! We obviously did not left without our fave fish, "hekk", for which we found the perfect place to eat. It's called Medora park in Agárd, and it was crowded, let me tell ya! But it's because all of their food is just tastes like heaven! After lunch you can go for a walk at the lakeside, or visit the viewpoint of Bence-hegy, which is a freshly made and designed one, looks very cool, and it's not that high too! It definitely worth the visit, and the view from up there was absolutely mind-blowing for us! Also, a bit further away in Gárdony, you can visit the Open Air Museum, which a very interesting little park, filled with Hungary's castles and fortresses! If you have a kid or two, make sure to visit that place! And after that there is a cute little cafe on the opposite side of the street, where you can enjoy your day, while eating and ice cream, sounds good, right?!
Halihó, ma a múltból jelentkezem, haha! De tényleg, ez nem csak ilyen április elsejei tréfa... Prága az elmúlt majdnem egy év alatt a szívemhez nőtt, olyannyira, hogy lassan többet járok oda, mint eddig bárhova, ahová csak úgy kirándulni mentem. Ez azért elmondja, hogy mennyire imádom azt a várost! És akárhányszor megérkezem, mintha a legutóbbitól látogatástól folytatódna az élet tovább! Mostanában egyre többet gondolkozom a jövőmön, mivel azért már a nyakamon vannak azok a gondolatok, hogy itt dolgozzak, ott éljek, amott családot alapítsak. Prágát egy nagyon élhető és vibráló városnak ismertem meg. Már az első kirándulásunk alkalmával is megéreztem ezt, hiába volt nyár, ez az érzés tovább fokozódott bennem télen, és most így a tavasz kezdetén is. Ezért tudom azt mondani, hogy igen, tökre el tudom képzelni, hogy a közeljövőben ott éljek, bár ez még rengeteg dologtól függ, és nem is akarok belemenni most, a mai poszt nem a mindennapos agymenéseimről fog szólni, haha! Sokkal inkább a legutóbbi két héttel ezelőtti rövid, hétvégi látogatásomról, amit ezúton is köszönök Terka barátnőmnek! Még az év elején, a téli havazás és mínuszok közepette találtunk egy eseményt a jó öreg Facebook-on egy virágkiállításról, amiről már akkor tudtuk, hogy ottleszünk! És lám, sikerült eljutni, szuper hétvége volt! Volt koncert, sok-sok séta, egy süti a kedvenc cukrászdánkban, és természetesen a vár sem maradt ki... Igaz, hogy csak két nap volt, sőt nem is teljesen, mert a péntek és a vasárnap ilyenkor mindig utazással telik. De ez mind megéri! Főleg, ha remek a társaság, még ha az idő nem is volt igazán tavaszias... És mindig van mit felfedezni! Még jó, hogy ilyen nagy a város! Ezért is szeretem annyira Prágát, mindig ad valami újat, valami frisset, amitől feltöltődöm és még a hat órás vonat út sem zavar. Bár mondjuk most nagyon nehéz volt felszállni a vonatra hazafelé és otthagyni a várost, főleg, hogy annyi teendő várt itt Pécsett. De nem panaszkodom, hisz ez jót tesz az embernek, legalábbis nekem igen. Kiszakadni a mindennapos mókuskerékből és elutazni (gyakorlatilag bárhova). Persze fontos, hogy legyen rá keretünk és főleg időnk, ne csak úgy mindent otthon hagyva ugorjunk fel arra a vonatra vagy repülőre. Még az ilyen rövid kiruccanásoknak sem árt egy kis előre-tervezés, főleg ha az ember a családjával indul útnak. Na de visszatérve Prágába, még ha csak egy képes beszámolóig is... A már említett virágkiállítás fantasztikus volt, ennyi rózsa- és tulipánfajtát még az életemben nem láttam! Bárhová néztünk mindenhol csak virágok és virágok, meseszép volt! Prága lesz az a város, sőt már az, ahová tényleg bármikor szívesen megyek, és már most várom a következő alkalmat! Előtte-utána pedig a véget nem érő séták, és a legeslegjobb cukrászda Prágában (PAUL), ahová még biztosan visszatérek azért az erdei gyümölcsös pitéért! Sőt, lehet, hogy hétvégén meg is csinálom, amint hazaérek... Anya, a konyha az enyém hétvégén! Szóval, hogy összefoglaljam a Prágával kapcsolatos érzéseim, akárhányszor ott vagyok, el se akarok jönni, ez azért elmond valamit, ugye!? Hey everyone, I'm coming back at you from the past, quite literally, haha! This ain't no April fools... Let's get serious, Prague became my absolute favorite European city in this past couple of months. And what's not to love about this city?! This is not even a question, so today's post is just another "ode" to this wonderful city of Prague, nothing new... I just really like to go this city, go all over, make some photos, have tea and pie in our favorite restaurant with my friends, and go for endless walks around the city centre and let me tell you, it's the best, especially because there is so much to see! I can't tell you enough times, visit Prague, so beautiful and versatile, don't you think? Whenever I visit this city, something just comes out of me, that says future and harmony. I don't know why, but last summer when I went there for the first time, I just felt it from inside. I felt safe even in a huge city, which also happens to be the capital of Czech Republic. Loads of tourist, but still so chilled out and relaxed. It could be the one, where you travel for a city breaks or to spend a lifetime there, hm... Decisions, decisions... So, I went to Prague like two weeks ago, where we went to a big flower exhibiton at the Charles University, which was amazing! Gorgeous roses and tulips everywhere I looked, I didn't even know how many types of flowers are! Look at the photos, it would have been absolutely amazing if the weather wasn't that bad! I mean it was kind of rainy, kind of sunny, everything in one weekend, but nevertheless it was the best weekend, and I'm forever grateful to my bestie Terka to welcome me wherever I want to crash at her place! Sooo, to summerize my whole Prague-feelings, the fact that I have been there for 3 times even if I'm so busy with my uni things and I still make time to travel there, that's a sign that I bloody LOVE this city! Would love to know what are your favorite cities, I need more inspo for travelling inside Europe, tell me your best ones! If you are interested about a full on city guide, I have one already, it's a long one!
Lehet, hogy a blogbejegyzés címe elég egyszerűen hangzik, de ma nosztalgiázzunk egyet. Nagyon rég volt szó itt a blogon Budapestről, aminek egyértelmű oka van. Elköltöztem, egyetemet váltottam, és áthelyeztem a rezidenciám Pécsre. Ha őszinte akarok lenni, 3 év után örömmel hagytam ott a fővárost, egyrészt mivel lediplomáztam, másrészt viszont nem is akartam ott maradni tovább, vártam a változást. És az a fura, hogy mostanság egyre több barátom és ismerősöm költözik el Budapestről, ugyanilyen okból. Barátságtalan, piszkos utcák, szmog és még sorolhatnám. Lehet, hogy velem van a baj, de az a pár év, amit ott töltöttem, egyszerűen kiszívta belőlem azt az imádatot, amit annak idején minden egyes alkalommal éreztem, amint átléptünk a városhatáron. Teljesen másképp éli meg az ember az ilyen nyüzsgést, ha kirándul, és nem ott él. Vagy ez csak velem van így?! Mindenesetre, a budapesti éveim így is fontos időszakként maradnak meg az életemben, szóval nyugi, ez a poszt nem arról fog szólni, hogy mennyire utálom Budapestet. Mert nem. Sőt, jó volt most ott lenni és csavarogni egyet. Budapest az a hely, ahol rengeteg mindent lehet csinálni. Vannak remek éttermek, ott a hosszú Duna-part, és megmászhatod a Gellért-hegyet is. Sportolhatsz, művelődhetsz, tanulhatsz, mindezt ezer meg ezer helyen. Mégis, én az ott töltött éveim alatt másképp láttam ezt, főleg a végén. Demotivált és feszült voltam, zavart a tömeg, a kolis szobám "minősége", ezzel egyidőben pedig szakdolgozatot kellett írni. Nem mondom, hogy akkor voltam a legjobb formámban, hazudnék. Fura módon, most hogy így egy év után tértem vissza, és volt időm "felfedezni" a várost, elgondolkodtatott. Mentem erre-arra, fotózgattam, főleg olyan részein a városnak, amerre anno a legtöbbet jártam. Furi volt egy kajával és ruhával megpakolt bőrönd nélkül felmozgólépcsőzni a Fővám téren, csak egy hátizsákkal a kezemben. A havi bérlet helyett csak egy 24 órásat váltottam, a metróból kiszállva pedig nem a koli felé vettem az irányt, hanem a belvárosba. Kicsit idegennek éreztem a várost, ami érdekes érzés, de vicces volt turistáskodni egyet. A belváros épületei még mindig lenyűgöznek, és valamiért a tömeg és a hangzavar sem zavart annyira. A 49-es villamosnak hála, ha gyorsan kell egyik helyről a másikra eljutnom, ő a legjobb barát, hihi! Hogy is van az a mondás, van, ami sose változik... Hálisten, ha Budapesten vagyok, mindig van kinél aludni, mivel jópár barátom és ismerősöm tanul itt, így egy vacsi vagy sörözés mindig belefér! Mondanom sem kell, mennyire hiányzik a Pad Thai és a szokásos üvegtészta-csirke-zöldség mix-édes-savanyú mártás rendelésem, így naná, hogy ott vacsoráztunk az egyik legjobb barátnőmmel. Étteremhiányban aztán tényleg nem szenved ez a város! És egy jó vacsi után lehet óriáskerekezni, mozizni, vagy csak sétálgatni, de akár haza is lehet menni kialudni a napi nyüzsgést! És ha már frissen ébredsz, ajánlom, hogy térj be a Budapest Baristas kávézójába! A legeslegkedvencebb reggeliző-kávézóm! Mondjuk a hétfő reggelek eléggé stresszesek az utcákon, mindenki siet a munkahelyére, én meg csak kortyolgatom a kávém és nézek ki a fejemből. Jó indítása ez a hétnek, nem?! Budapest marad az a hely is (egyelőre), ahol az egyik volt csoporttársnőmmel, az imádott Szaszámmal mindig megejtjük a találkozóink. Mivel ő Bristolban él, én meg Pécsett, ez a nap remek alkalom volt arra, hogy csevegjünk egy jót, ééééés, dobpergés! Neki köszönhetően végre magaménak tudhatom az egyik kedvenc brit blogger/youtuberem, Anna Newton vadiúj könyvét, amit már majdnem ki is olvastam, annyira jó! Szóval, legfőbb megállapításaim a következők... Számomra Budapest nagy fordulópont volt, sokat tanultam magamról és a világról is, miközben az egyetemen tengettem a mindennapjaim, de akármilyen furcsán is hangzik, a kiköltözés tette az i-re a pontot. Ennek köszönhetően most már teljesen másképp nézek a városra, sőt még élvezem is a város folytonos nyüzsgését. Persze, azért vissza nem költöznék, de egy hétvégi kiruccanásról bármikor szó eshet! Hey there! If you have been a long-time follower of mine, you would probably think... Wow, Erika, what on earth can you do in Budapest after moving away because of dissapointment and all that?! Well, it's a good question, but since I still have really good friends of mine living and studying there, I thought why not give it a go, maybe this time, as I am only visiting the city, things would be different. And it was. It's very strange and also nice walking around in a very big city, that you were once living in for years and years. So, here is my story of last weekend, when I spent 24 hours in Budapest filled with strolls, friends and lots of meals, haha... Budapest is a big space, where you can do a lot of things. Eat at fancy restaurants, spend endless nights with your friends goofing around the streets or go to museums to take on a little bit of culture. For me, living there meant different things. I mean obviously at first I was excited and outgoing, but for the third year I found myself going back and forth from the university to the dorm room, with doing an occasional grocery shop. From the actual excitement and good vibes that I was getting from living there, which I was always dreaming about before, I got myself being very unmotivated and it got to the point of me thinking about moving away. When it comes to considering the Masters degree, I never even thought about staying in Budapest. My mindset changed a lot in those three years. And with this post I'm not trying to bash the city and all that, these are just all my thoughts and reminisings, it's like a before-after. It got all weird but nostalgic at the same time. I was feeling kind of strange going up from the metro station without a suitcase full of clothes and food, and I only had to buy a 24 hours transport pass instead of the usual monthly one, hm... You get me?! And this is where it gets funny. Since getting my diploma and finishing off my studies back last year, almost a year ago (WOW), I never even wanted to come back to Budapest. I wanted to have a more simple and calm lifestyle, with friendly people around me. And Pécs did really do what I was expecting from it. Even in the first months I already felt better, more positive, and I just started to get motivation to do more things. Moving here actually changed my unpleasant mind about Budapest. As I said, I have a few friends there, and we often talk in phones or just the good old Messenger. We don't really have time to visit each other, and with one of dear friends from uni, Szasza, this was the same, because she actually lives in Bristol now. So, we managed out a meeting, got everything settled, and it was time to have a great chat! Also, our meet-up was really special, not only because of the delish lunch that we had, but she got me the new book "An Edited Life" by one of my absolute favorite British bloggers/youtubers, Anna Newton, how bloody exciting! I'm literally almost finished up with this book, so this only means that I want to have a complete change-up with my wardrobe, my social life and of course... my bank account, meh. But let's get back where we were... So, all in all, after lots of thinking, I quite enjoyed my time wondering around in Budapest, it did felt like I was exploring the city for the first time, the city that I thought I knew without a doubt, the city that I got out of love with, but I'm okay now. But it's so true, living in one place is going to show you a whole lot more than only travelling there. I guess, my rambling ends here... it was good to unleash my thoughts about this topic, I feel so much better now, thanks for reading it!
Az elmúlt egy évben nagyon elkapott az utazás és felfedezés iránti vágy, így amikor éppen megengedi a pénztárcám, igyekszem tenni néhány kisebb-nagyobb kitérőt, legyen szó a hazai terepről vagy épp repülésről egy messzi országba. Mivel a legutóbbi néhány utazásom igyekeztem nagyon tudatosan előre kigondolni és megszervezni, főleg a költségek miatt, mára már kialakult nálam egy olyan "lista", amit a jövőben is használni fogok, bárhová is utazom majd. Itt azokra a dolgokra gondolok, mint a repjegy-vásárlás, a szállás lefoglalása és olyan egyéb részei egy kirándulásnak, amit fontos végiggondolni. Sokan gondolják úgy még a mai napig, hogy az utazás drága "mulatság", hónapokig kell spórolni, stb. Nyilván, van az az élet és anyagi helyzet, ahol muszáj ezt a "szokásos" sémát végig követni, főleg, ha egy egész család akar leutazni mondjuk a tengerpartra. Abban az esetben viszont, ha mondjuk csak egy pár napos baráti kiruccanásról vagy városnézésről van szó, a mai blogbejegyzés jól jöhet! Vegyük sorra mit is kell figyelembe venni, ha nem szeretnénk nagyon kifosztani a pénztárcánkat, de egy élménydús utazásban szeretnénk részt venni... Ha a legutóbbi madridi kiruccanásunkra gondolok, a repjegy volt az első, amit már előre lefoglaltam. Van néhány olyan oldal, amit hónapokig követek, főleg az akciós részleget, ha már meg van a kívánt desztináció. Ilyen például a Pelikán (szlovák és magyar oldala is van), a Skyscanner vagy a Momondo. Ezek az oldalak mind-mind gyűjtőhelyek a legolcsóbb repülőjegyek számára, sőt némelyik még teljes utazás csomagokat is felajánl szállással együtt. Ha nincs kedved otthon ülni és várni a locsolókat a tavaszi szünetben, mindenképpen nézz körül ezeket az oldalakon, remek last-minute ajánlatok között vadászhatsz! Vannak olyanok, akik nem szeretik a fapados repülőtársaságokat, persze, van, hogy a csomagokkal akadnak bonyodalomba, de őszintén szólva, ha egy rövid kiruccról van szó, én a kézipoggyászom viszem magammal, amit simán felvihetek magammal a gépre. Az ilyeneket érdemes előre lecsekkolni, főleg miután tavaly néhány légitársaság változtatott a csomag szabályain. De azért gondolom mondanom sem kell, hogy a madridi return repülőjegyünk olcsóbb volt, mint egy heti bevásárlás... És ha nem repülő, akkor ott az autó, vagy a másik nagy kedvencem, a vonat, bár ezt hosszabb útra még csak Prága felé teszteltem le, de már most alig várom a következő odautam, a jegyem már készen áll! A másik fontos dolog, ha már meg van, hogy hogyan és mivel utazunk, a SZÁLLÁS! Az elmúlt jó néhány évben a horvátországi nyaralásaink során mindig a Booking oldalát választottuk, amivel nem is volt semmi baj, egészen addig amíg rá nem jöttem, hogy az Airbnb mennyivel olcsóbb. Lényegesen olcsóbb, tényleg. Konkrétan még decemberben, mikor a madridi szállások között nézelődtem, 100 euróval (kb. 30 000 forinttal) olcsóbban találtunk egy remek lakást Madrid-ban, amit végül le is foglaltunk Airbnb-n keresztül. Ha esetleg nem ismernéd ezt a szolgáltatást, az Airbnb egy olyan szálláskereső oldal, ahová a világ bármely pontjáról bárki felteheti a kiadó lakását/szobáját vagy csak egy szabad ágyát, ami szerintem tök király, mivel így nem egy fehér falú hotelben kell eltölteni a kirándulást, hanem mondjuk egy otthonos, autentikusan berendezett lakásban, amilyen a miénk is volt. Fontos itt megjegyeznem, hogy olvasd el a szállásról és szállásadóról írt véleményeket MINDIG! Innentől kezdve csak az Airbnb-n keresztül foglalok szállást, és ha te is spórolni a szállás költségein, neked is ezt ajánlom! Még van néhány olyan pont, amit fontos előre megfontolni. Ilyen például a közlekedés. Biztos vannak olyanok, akik a taxi adta kényelmet és gyorsaságot igénylik még a nyaralásuk alatt is, én viszont a tömegközlekedés híve vagyok. Akár "turista-bérlet", 10 db-os gyűjtőjegy, 24/48/72 órás jegyek, minden jöhet, amivel spórolhatunk, és egyszerűen tudunk eljutni A pontból B-be. Rengeteg olyan város van, ahol maga a belváros gyalogosan is felfedezhető, így már csak egy kényelmes cipő kell, ugye?! Ami még szóba jöhet, az egyéb programok, látnivalók. Itt azt ajánlom, főleg, ha diák vagy, lesd ki azokat, amelyek ingyenesek és belépő nélkül látogathatóak. Vannak olyan múzeumok is, amik a nyitvatartási idő utolsó óráiban szabadon bejárhatók (pl. Prado Múzeum). Érdemes előre nézelődni az interneten, és felírni ezeket. Én még azt is hozzá szoktam kapcsolni a listában, hogy melyik metró-megálló van az adott helyhez legközelebb, így nem kell tekeregni elveszve térképpel a kezedben, haha! Mindezeken felül még költőpénz is kell, de ezt is okosan beosztani ugyebár. Személy- és országfüggő, de próbáljunk előre tájékozódni az ottani árakról. Ami az étkezést illeti, mindenképpen élelmiszer boltokban vásároljunk be, főleg, ha konyha is van a szálláson, így rengeteg pénzt tudunk spórolni ezen. Hagyjuk a drága éttermeket vagy a hotel menüket, annyira old-school! Így időhöz se leszel kötve, és akkor állsz neki reggeli rántottát készíteni, amikor csak szeretnél! Ami még tök jó lehet, ha ellátogatsz helyi piacokra, és ott szerzed be mondjuk frissen a zöldséget-gyümölcsöt, nyami! Ami pedig a szuveníreket illeti, én a hűtőmágnesek híve vagyok, és ezek kb. mindenhol aprópénzért beszerezhetők, imádom a különleges darabokat! Köszönöm, hogy elolvastad a posztom, remélem hasznos volt számodra és segítettem megszervezni a következő utazásod!In the past months I have been really keen on with all things travelling, whether if I just discovered a new city in my country, or flying away for a longer stay abroad. Obviously, when it comes to travels, our budget needs to agree with our plans, right? I don't know about you, but when I travel, I want to be pre-organised and planned in every means of this trip, and I feel like after having the greatest trip in Madrid, I did a pretty good job with planning, and keeping the whole journey absolutely budget-friendly. I know that some of you might still think that going abroad needs a lot of money and what not, but if you don't have a big family and you don't want to travel to the most expensive luxury island just now, then read my blogpost, because I do have a couple of good tips about keeping our travels in hands without robbing a bank, LOL! When it comes to travelling, we obviously have to think about how do we actually want to travel to our destination. Nowadays, you can choose from multiple options, but honestly, planes are the easier ones. And by easy, I mean quick. You can find hundreds and hundreds of different websites that sell cheap plane tickets, so it's not that hard. In my opinion there is no problem with low-fare airlines, you just have to smart and read the reviews all the time! And there is still the option to travel with cars or trains. But for long-haul journey, there is no need to be shoved in a small car in an uncomfortable position for 8 hours, right?! If I want to find the best and cheapest plane tickets, I go for Pelikan, Skycanner or Momondo. If you thought about where to go next, look through these websites, check if they have some great offers, sometimes the random choices are the best! I already have my eyes on my next travel destination... How about you?! If you would have asked me about a year or two ago, I would have said Booking and only Booking. Then after my best friend suggested me to tryout Airbnb, which I was pretty unsure about. But then I did a scroll, when I was searching for accomodations in Madrid, and I found the best one. Our host was the nicest, the place was a really cute authentic spanish flat, and we loved it! Not to mention that if we would have chosen Booking over this flat, we would payed 100 euros more, so Airbnb for the win! Also, travelling is not only about how to get there and where to stay. If we want to enjoy our time, we should check out the local programmes, preferably the ones that are free of charge. Parks, museums, even concerts or any other attractions... There is plenty of them, and if you are like me and you like to pre-plan the holiday, write a list of things you want to check out. If you are into art, a lot of museums world-wide offer a free entry in their last hours of visit, so make sure to have a read about it. As a student, you can enjoy going abroad with a budget too! Not to mention the transport. You should totally forget about taxis, if you are visiting a foreing country. If you a tourist, buy any kind of season ticket, there are different kinds, for example the basic tourist ones, or the 24/48/72 hours ticket, or... WALK. Easy, right?! I bet, if you visit a place you have never been before, putting on some comfy shoes and exploring the town is the best and easiest way of seeing more of what you want. And it's free, haha! The budget on eating and buying gifts for our family is another key point. My suggestion is to skip the fancy-schmancy restaurants, and go for the local supermarkets or visit a farmer's market. This way you don't have to be on time for a morning breakfast in a hotel, and you can enjoy your own omlette whenever you want. Sounds good, right?! Especially, if your Airbnb has a kitchen, but make sure to read more about the place you will be staying in. And in terms of souvenirs, I am a fridge magnet collector myself, so wherever I go, I always grab one or two! Thank you for reading this post, and hopefully this'll be helpful when it comes to planning your summer vacay!HOLA! Haha... Sziasztok! Igen, a címből jól olvashatjátok, Madridban jártam! Már most nagyon hiányzik az egész város, de letelt az egy hét, és most megmutatom Nektek a város azon részeit, amiket bejártunk. Többes számban beszélek, igen, mivel a bátyámmal mentünk, így megvolt az első tesós kiruccanás, és meg kell mondjam, mindketten fantasztikusan éreztük magunkat! Még tavaly októberben lefoglaltam a (megdöbbentően) olcsó repjegyeinket, meglett a szállás, de a szervezésről és a költségekről majd egy későbbi blogposztban mesélnék. Összesen 5 teljes napunk volt arra, hogy végigjárjuk a várost és beérezzük a spanyol mentalitást, ebből hálisten sok mindent sikerült kipipálni. Meg sem mondom, összesen mennyi fotó készült, így hosszú posztra számíthattok, de a képek magukért beszélnek! A kötelező turistalátványosságokAmikor Spanyolországról látsz képeket vagy hallasz történeteket, nem biztos, hogy Madrid, a hatalmas főváros jut először eszedbe, legalábbis eddig én így voltam. Hát, most már nem tudnám elégszer ajánlani bárkinek is! Évszaktól függetlenül bejárható, bár azért egy kabát jó, ha van nálad! Az első teljes napunkon felkerekedtünk és be is vettük a várost! Madrid a parkok városa, így nem hagyhattuk ki a Retiro parkot, ami hattttttalmas! Egy egész délután is kevés lenne arra, hogy végigmászkáld. A parkban kötelező a Kristály palota (Palacio de Cristal), ahonnan fantasztikus képeket lehet lőni! Ha már a királyok városa meg minden, a Királyi palota sem maradhatott ki, ahonnan a kilátás csodaszép volt, és az EU-állampolgárok még el is csíphetnek ingyenes látogatási időket! Az olyan kötelező körök, mint a Plaza Mayor, vagy is a város főtere is a listánkon szerepelt így nem hagyhattuk ki, és bármelyik kapujában is lépsz ki onnan, színes épületeket, helyi boltokat és vidámságot találsz! Innen eljuthatsz az ország "közepébe" is, a Puerta del Sol-ra, ami egy fontos csomópontja a városnak rengeteg turistával, boltokkal, szobrokkal és mindennel, ami szem-szájnak ingere, de tényleg! Ha már Spanyolország, ha már szokások, és mivel kb. 10 percre volt az Airbnb-től, ahol megszálltunk, nem hagyhattuk ki az ország legnagyobb bikaviadal-arénáját, a Plaza de Toros-t, ami bár kiesik a belvárosi forgatagból, rengetegen jönnek-mennek körülötte. Teljesen ellene vagyok ezeknek az állatkínzásoknak, de ha ezt félretesszük, maga az épület csodaszép és van benne valami monumentális... mint minden épületben a városban, haha! Huh, sikerült a bejegyzésnek ezt a részét jól kézben tartanom... órákig tudnék még mesélni! Amit még látni kell...Azon kívül amit a turista-könyvek és térképek ajánlanak városnézésre, még jópár rejtett kincse van Madrid-nak, mi pedig habozás nélkül vágtunk neki a város további csodáinak feltérképezésére. Az egyik ilyen például a Palacio de Cibeles, ami egy hatalmas téren áll, van ott szökőkút és égig érő tornyok! És annyira imádom, hogy minden épület tetején látni, ahogy száll a zászló! A Retiro park után még számos lehetőség van arra, hogy a forgalom elől elmenekülj, erre tökéletes célpont a Sabatini park, ami a Királyi palota mögött van. Csodaszép növényekkel és virágokkal teli kert, mesebeli szökőkúttal a közepén! Kötelező! Csak úgy, mint a város legnagyobb bolhapiaca, az El Rastro! Vasárnap délelőttönként, órákon keresztül mászkálhatsz mindenfelé a La Latina negyedben, ahol a régi spanyol lemezektől kezdve, 10 eurós Levi's farmereken át, rozsdás kanalakat is találsz, és még ha nem veszel semmit, mindenképpen megéri elmenni, megvan a maga varázsa! A spanyol élet varázsaAmellett, hogy végigcsekkolod a város összes nevezetesség, látnivalóját és szűk utcáját, át kell engedned magad a spanyol mentalitásnak. Két nap, egy hét, több hónap... bármennyi időt is töltesz Spanyolországban, nagyon motiváló. Mindenki mosolyog, él a város, szól a zene, bármerre is mész, de tényleg! És ha spanyol élet, természetesen spanyol étel! Véletlen..?! Ha Madridban jársz, feltétlen állj meg bármely Tapa Tapa bárban, ami a legkirályabb tapas tálakat kínálja. Amit még mindenképpen próbálj ki, amint spanyol földre teszed a lábad: CHURROS. Aztán még több churros. Én annyira rákattantam, hogy az utolsó nap a repülőtérre indulás előtt elrángattam a tesómat egy közeli kávézóba is, ahol hálistennek volt még churros, így haza is hoztam, hupsz! Már alig várom, hogy visszatérjek Spanyolországba! Tengerpart, jöhet?!HOLA! Or like hi there... I'm back from a bit of offline time, in the midst of January and exam season, when I just went and did a week trip with my brother to Madrid. Good idea, right?! Back in October, when I booked the trip and the incredibly cheap flight tickets, everything seemed soo ahead, but the time has come, and man it was the best. This was our first brother-sister trip, and I must say it was fantastic and soooo much fun! Also, it was so good to escape from the big cold at home! Man, Madrid has all the sunshine! I'm going to write a couple more blogposts about our trip, which I'm so excited about, stay tuned! The must sights to seeIf I think about Spain, Madrid is not something that comes into my mind in the first place, even though it's the capital. But, honestly... my expectations, that actually never existed, were kind of not that high, but after I've seen it all, literally, my thoughts changed big time! Madrid is definitely one of the most beautiful cities I've seen in my life, and now I'm giving you my longest blogpost in the history of my blog about it! If I think back, I have to mention 5 places in Madrid, that you HAVE TO VISIT. First things first, Madrid is the city of parks, truely. The Retiro park is a place for romantic dates, Sunday strolls, or just an afternoon off from the traffic and noise. In the park there is the Crystal Palace, which is a special and huge palace for act conventions, it was gorgeous! Also, the Royal Palace is a magical place with a magical view of Madrid, it's a must. Just like wondering through the town, you'll find yourself in the middle of Plaza Mayor, where you can eat and have fun even after sunset, haha! Madrid is really famous for its Zero Kilometer table in the middle of Puerta del Sol, which is actually in the middle of the whole country. Not to mention, the Puerta del Toros is the biggest bullfight arena in the country. Even though, I'm not cool with this, this place is huuuuge, and really beautiful! If you're there, get a big checklist, it'sa big city! Going for more in MadridI mean where do even continue... Going a littlebit further out of the centre, The Palacio de Cibeles is a breath-taking place with a big roundabout next to it and a loooot of cars! After checking out Retiro, you have to visit the Sabatini garden which is next to the Royal Palace. It's smaller, but there is a big amount of beautiful flowers and tree! Wish I was walking around there right now! Aaaaand, when you are in Madrid, free out your Sunday morning and go to El Rastro, which is a huuuuge flea market with everything you can imagine, literally! Hours and hours of shopping,yay! The spanish lifestyle that everybody has to feelAfter you ticked off your list of sights to see, make sure to go to the famous tapas bar Tapa Tapa. In terms of drinks, try the beer and the sangria, yeah! Oh. And let's take a moment for CHURROS. And then more and more. I got so addicted to them, I had to drag my brother around the town before our flight home, sorry bro! The spanish people, the laughter, the music around everywehere, it's a must have moment for everybody in my opinion! Cannot wait to be back in Spain! Here I come, beach!Mindig is szerettem azokat a teljesen random, pár nappal előtte leszervezett, családi kiruccanásokat, amiken végül az egyik helyi csárdában kötünk ki, és jókat eszünk, iszunk két napig. Ha a mi családunkról van szó, a Balaton az elsőszámú célpont, most sem volt ez másképp, így a múlt hétvégét Siófokon töltöttük. Nem volt sok időnk, de azt a két napot sikerült maximálisan kitölteni jobbnál-jobb programokkal és élményekkel. Hálistennek az időjárás is nekünk kedvezett, akármerre jártunk, sütött a nap és csiripeltek a madarak. Meg kell mondjam, ez a vénasszonyok nyara dolog belopta magát a szívembe! Elég egy lenge kabát meg a fényképezőgépem, és már útnak is indulhattunk, nem mintha először jártunk volna ott, de valahogy így, koraősszel teljesen más hangulata van a tóparti sétáknak is, nem beszélve a színes levelekről, amik mindent beborítanak ilyenkor...annyira szép! És ha Balaton, akkor hal, és ha hal, akkor természetesen az éppen akkor lezajló Halfesztiválról sem maradhattunk le. Életemben először kóstoltam lazacburgert és harcsagyrost, de megérte, viszont a jó öreg hekk és halászlé kombó sem maradhatott ki a menüsorból! Mivel nyáron alig volt időnk lejönni a Balatonra, így egy sétahajókázás is belefért még. Különleges élmény volt a ködös vizen hajókázni a Balatonon, pláne így ősszel. Amíg még ennyire csodás őszi idő van, mindenképpen ajánlom, hogy mozduljatok ki és fedezzetek fel új helyeket vagy épp a megszokott kedvenc úticélotok látogassátok meg újra és újra! Neked mi a kedvenc hétvégi programod?I've always loved random, planned out last-minute weekend getaways with my family. These are days, when I don't bring homework or things to study with myself on the road, and switch off from work mood to chill-time. Thankfully it's very easy with my fam, they can always cheer me up and have the best time ever, even when we end up eating and drinking our lifetime away, haha! Today's post is a little reminder for you, to always have time for yourself, and just take a quick trip with your loved ones, it can be a game-changer, trust me! I got to say, this early autumn weather is wonderful! Sunshine, birds chirping, leafs falling down...it was really nice to walk around the lakeside of Balaton, wearing my sunglasses and taking photos everywhere, not that I haven't been there around a hundred times, but this place is so different in the autumn/winter months! Since this summer was very busy and basically a blink of an eye, it was a great, chilled out weekend with the fam, having great fish soup and we even did take a boat ride around Balaton, which was just slow and super special ride around the moody lake, how beautiful that was! I suggest you to take a trip or a little holiday until the sun is out! Aaand, what is your fave thing to do at weekends?*If you would like to read this English, scroll down!Néhány infó Égervölgyről... Az első és legfontosabb: ha Pécsett jársz, élsz, tanulsz, mindenképpen tervezz ide egy napos túrát! Eddig még soha nem hallottam vagy olvastam a helyről, mindössze a minap, mikor épp futni indultam, átnéztem a térképen a közeli utcákat, hogy mégis merre lenne jó futnom. Ekkor láttam, hogy van itt nem messze egy tavacska, még pedig az Égervölgyi-tó, pár km-re az Uránvárostól, felfelé haladva. Nekivágtam, és amit odaérve tapasztaltam és éreztem magam körül, maga volt a csoda! Igazi kis gyöngyszem a városban, nem mintha maga Pécs nem lenne a fő attrakció, ha! Sajnos nem néztem utána annak, hogy pontosan milyen hosszú szakaszon lehet barangolni az erdőben, ezért víz és szúnyogspray nélkül nem mertem végigtolni az egész részt, de folytköv! Égig érő fák, koraőszi környezet, csendes tavacska az erdő közepén és a friss levegő... hát ilyen volt a hetem lezárása, és azt ajánlom, hogy Ti is barangoljatok még a természetben, ameddig lehet, mert aztán kitudja mikor esik le az első hó, brrr (amit titkon várok, sorry)!
So.... first of all, let's talk about where is this magical place actually. Well, if you live or study or just have a quick visit in Pécs, please search for this cute little forest with a lake, it's literally like stepping into heaven. What's not to love in this city?! This part makes the city whole! It has only been 3 weeks me living there, so I'm slowly getting to know the town part by part, which is good, because I'm going to live there in 2 years minimum, sooo there's lot to do and see! As soon as I arrived there, the nature and the fresh air sucked me in, and all I could do is to go further and further, but sadly I wasn't prepared enough... I mean who can be prepared for a random wonder around, so without water and bug spray I had to stop at one point, but to be continued for sure! The colours, the cherping of the birds, the trees as high as the sky, everything around there was just magical and a really quiet and chilled out place, when I need some me-time. Imagine walking through the forest there when it's winter and everything is white! Let me tell you, I can't wait for the first breeze, sorry not sorry! It's so great that Pécs has a lot of great and fun things and stuff to see or do, but you can also smell the fresh air near the hustle, how cool?!
Na de, kezdjük néhány alap infóval. Ha esetleg azon agyalsz, hogy hol is van ez a Szentendre, nos, lehet meglepő, de csupán egy röpke 15 km-es és fél órás HÉV-utazással megközelíthető Budapestről, de pont azon agyaltunk út közben, hogy mintha egy isten háta mögötti nyugodt falucskába értünk volna, annyira más a levegő. A szállásunk (Corner Panzió) a Duna-parton volt, amit konkrétan egy héttel előtte foglaltunk le (be random!) a Booking-on és csak ajánlani tudom! A belváros pár percnyire volt, csodás kilátással és kényelmes ággyal! Mivel vasárnap volt és kissé esős idő fogadott minket, az éhes hasunk a város egyik legmenőbb éttermébe a Mjam-ba vezetett. A Fő tértől pár percre, esztétikus berendezés, kedves pincérnők, ahol is egy gyönyörű cica mászkál fel alá az étteremben, kell még több?! Miután jóllaktunk, felkerekedtünk és indulhatott a városnézés, ami elsősorban múzeumok és galériák bejárásával telt. Ha Szentendrén jársz, ne hagyd ki a Szamos Marcipán Múzeumot, ahol egy életnagyságú marcipán Michael Jackson vár, haha! Ezek után mivel egy darab diákjeggyel jártunk be 6 galériát, mindent megnéztünk ami csak időnkbe fért. Yoko Ono kiállítása, a Czóbel Múzeum, Mohau Modisakeng lehengerlő képei...ezekért már megérte! Még az esős idő sem tántorított el minket a fotózkodástól és a szűk, színes utcák felfedezésről! Nyüzsgött a város, de más volt, mint Pest, biztos én is már jól elszoktam a ricsajtól, de tényleg, az, hogy ott vagy a fővárostól gyakorlatilag "egy köpésre" és mégis csend van és tiszta levegő, már-már hihetetlen volt! Az meg csak hab volt a tortán, hogy este Lóci játszik koncert alatt fröccsözhettünk és élvezhettük ki a közös barangolást Szentendrén! Szuper nyárzáró nap volt a legjobb barátnőmmel!
But first, let's begin with some basic information. Szentendre is a little town near Budapest, only 15 kms and a half hour HÉV-ride away from the capital, so it's easy to access. As we were heading to the town I literally thought that we are at a totally different part of Hungary, because everything was so chilled and relaxed. Even the air was breathable, haha! In terms of accomodation, we booked our stay literally a week before on Booking, so don't worry, you'll find your best option, I'm sure! The centre was only a couple minutes away, so it was perfect! As we arrived, it was raining and we were very hungry for some good food, so our first stop was the restaurant Mjam, near from the Main square. We ate a delish bowl of pasta, which meant that after that we had to sit still for a good 30 minutes, haha! It was good and all, but we took on our next destination, which left us visiting 6 different galleries and museums with only ONE! student ticket, how cool! One of the greatest things to see there was the mini exhibiton of Yoko Ono's photos, yeah! If you are in town, don't miss out on the Szamos Marzipan Museum, which was a really unforgetabble experience and also, the fact that there is an actual marzipan Michael Jackson... I know, shocking?! Even if the weather is not that sunny, there are still multiple choices to see or visit, so don't worry! It's a great town to visit, trust me! And the ending concert of one the greatest hungarian bands (Lóci játszik) was super fun to end our small but fun trip to Szentendre! If you want to see a little cute town that has many many sights and places to see, make sure to check out Szentendre!
|