Az év, amikor rájöttem, hogy az utazás éltet

Hát helló! Egy újabb év véget ért, és itt a következő. 2019 volt talán számomra az eddigi legtartalmasabb év az elmúlt évtizedben, és nagyon élveztem. Előre nem terveztem ennyire mozgalmasnak, de így utólag rágondolni nagyon jó. És itt nyilvánvalóan az utazásról beszélek. Pontosan január elsején, mikor robotunk hazafelé Krakkóból, végignéztem a telefonom albumját, visszatekertem a tavalyi év elejére, és összeszámoltam hányszor és hová kirándultam. Azokat a helyeket vettem számításba, ahol persze először jártam, legyen az közel vagy távol és a végén sóhajtottam egy nagyot, mert harminc volt a végösszeg. Először nagyon meglepődtem, aztán visszagondoltam az élményekre, amik értek, és elmosolyodtam. A mai posztban nem fogom felsorolni őket külön-külön, hisz abból már egy regényt lehetne írni, és amúgyis szinte minden kirándulásról írtam hosszabb-rövidebben itt a blogon. Sokkal inkább az utazásaim hatásáról szeretnék mesélni, mivel ez volt, ami nagyban meghatározta számomra a tavalyi évet.  

Érdekes amúgy, mert én azelőtt az a fajta voltam, aki mindig megfogadta, hogy a következő évben többet akar utazni.  2018-ban viszont valamiért ez nem történt meg. És ezt azért tudom ennyire pontosan, mert minden egyes év végén felírtam a következőre vonatkozó "fogadalmaim", és két éve már ezt másképp csinálom. Lehet azért sem tűztem ki ezt a "többet fogok utazni" dolgot, mert akkor már az Erasmus-jelentkezésemmel foglalkoztam, és a gondolataim mélyén biztos már az járt a fejemben, hogy majd akkor mennyi új helyre tudok eljutni. Aztán elkezdődött az év, és csak úgy suhantam! Pontosan egy éve, épp Madrid-ot fedeztük fel a bátyámmal, és már alig várom, hogy visszamehessek. Talán akkor kapott el a láz, és ahogy a telefonom albumjában is pörgettem a fotóim, minden egyes hónapra jutott legalább egy (ha nem több, mondjuk három) új helyszín. Nagyon sok mindent tanultam az utazásaim alatt, magamról, a világról, az emberekről, és ez most nem az a klisé duma. És az a legjobb, hogy általában teljesen random úticélok jöttek szóba. Nyilván minden egyes ember és még annak az unokája is el akar egyszer menni Párizsba, én is ebbe a csoportba tartoztam, aztán ott voltam Franciaországban, és gondoltam miért is ne, de az év elején még nem volt a fejemben se az ötlet. Vagy amikor nyáron Krakkóba szerettünk volna eljutni a legjobb barátnőmmel, aztán sajnos egyéb okok miatt nem jött össze, és már csak legyintve rá mondtuk, hogy majd jövőre, aztán meg októberben ripsz-ropsz megszerveztük és végül ott szilvesztereztünk két hete! Jó, azért az Erasmus alatt sokkal könnyebben és egyszerűbben mozoghat az ember, mivel ott vagy egy adott országban, és ha épp semmi dolgod nincs, felpattansz egy buszra és kész. 

Most, hogy már egy következő évben vagyunk, mostanság gondolkodom mindig az utazásaimon és azok hatásán. Rájöttem, hogy ez éltet. Bármerre mentem, fantasztikus élményekben volt részem, soha egy percig nem unatkoztam, és imádtam, hogy ott lehetek. Teljesen beszippantott a kultúra, a hely, az ottani emberek. Nagyon jó volt, hogy mindenhol csupán egy ismeretlen voltam, egy ember a sok közül, és a saját tempómban, percről-percre betervezett programok nélkül, csak úgy sodródtam. És most nem csak az Erasmus-os félévemről beszélek, hanem az eddigi összes utazásomról. Mindig mikor hazaértem valahonnan, éreztem, hogy energiák törnek fel bennem, valahogy többnek érzem magam tőle, olyan mintha mindig jobb és jobb verziót kapnék magamból, azáltal, hogy többet látok a világból. És ahány új helyszín, annyi új képeslap. Akik ismernek, azok tudják, hogy óriási képeslap-gyűjtő vagyok, akár én utazom el, akár én kapom valakitől, imádom őket kiragasztani a szobám egyik falára. Most, hogy hazaértem az Erasmus-ról, és felragasztottam azokat is, amiket külföldről hoztam, a fal fele betelt, haha! 

Miután 2019-ben annyit utazhattam, lehetőségem volt felfedezni rengeteg új várost, akár Magyarországról, akár Olaszországról is van szó, hálás vagyok, mert ez nyilván nem mindenkinek adatik meg, vagy pusztán csak ideje nincs rá, viszont nekem ez nagyon jót tett. Akár a családdal, akár a barátaimmal, mindenhogy jó, de még a szóló-utazást is kipróbálnám, na de ez még a jövő zenéje! Tele vagyok inspirációval, ami kell is most, meg hát persze új úticélokkal, amik remélhetőleg idén megvalósulnak. Az év első mini-kiruccanása visszaröpít Lyon-ba, amit már nagyon várok, hiányzik azért, bár már csak pár dolog köt oda, és össz-vissz három napot leszek ott, de azt igyekszem megélni, hogy feltöltődve érkezzek haza. Mindenféleképpen az az egyik olyan (fél évig tartó) "utazásom", amitől a legtöbbet kaptam, és ez így a jó.