Az év első, és mondhatjuk, leghidegebb hónapja, már véget is ér a héten, de azt gondolom, a télnek még koránt sincs vége, így hát a mai bejegyzésben újra egy olyan kis listát állítottam össze, amelyben pár remek kiegészítőt találsz a fagyos napokra, viszont ezúttal a férfiaknak kedvezve! Nemrég írtam a nőknek szánt verziókról is, ha kíváncsi vagy rá, ide kattintva elolvashatod, de ha a férfiaknak szánt rész érdekel, olvass tovább! Elsősorban egy olyan kiegészítőt említenék meg, amit magam is imádok, ez pedig nem más, mint egy pár finom anyagú bőrkesztyű. Az utcán sétálva egyre gyakrabban látok a szembejövő férfiak kezein bőrkesztyűt, ami szerintem tök jó, hiszen remekül öltöztet, és az ujjaid sem fagynak meg. Ahogy azt észrevettem, többféle stílushoz más-más kesztyűt választanak a férfiak is, ami külön öröm, hiszen ez bizonyítja azt, hogy ők is érdeklődnek a divat iránt, és milyen jól is teszik! Egy elegáns megjelenéshez, de akár egy lazább naphoz is tökéletesen illenek a bőrből készült kesztyűk, és a hölgytársaim szeme biztosan megakad majd rajta, ugye?! A második ami szerintem nagyon jópofa, ámde a hideg éjszakák kötelező velejárója, egy flanel pizsama. Egy férfi ne csak napközben legyen stílusos, sőt manapság már ezerféle pizsamaféle és fajta közül válogathatunk, viszont egy flanel anyagból készült darabbal biztosan nem lősz mellé, rettentően puha és az álmok tutira édesebbek lesznek benne! Az utolsó darab ami mindenképpen jól jön a fagyos mínuszokban, és nem mellesleg nagyon divatos is, az pedig egy bélelt bőrdzseki. Nincs rosszabb annál mikor reggel ki kell kelni a meleg ágyból, ámde ha egy ilyen stílusos és melegen tartó dzsekit kapsz magadra, minden tekintet rád szegődik majd és a fagyoskodás kilőve! Remélem ezúttal a férfi olvasóimnak is sikerült tippeket adnom, annak érdekében, hogy a téli szezonban is jól nézzenek ki, valamint praktikus is legyen , hiszen nyilván senki se szeret fázni, brrr. Ha tetszett ez a bejegyzés, nézz vissza legközelebb is, remélem így lesz! További kellemes estét, legyen szép heted! As we go through the first month of this year, the cold weather does - of course - not want to leave us, and since it's probably around minus 5 degrees outside (in Budapest), I thought I would write about some very necessary clothing items, which You would probably like to wear, after all, it's still winter, and it won't say goodbye for quite a few weeks. Couple of weeks ago I wrote about some items for her, but now it's time for him, so if You are interested, follow reading! The first one that I would like to mention, are a pair of nice leather gloves. I think they look amazing on men, and as I see it on the streets, men and boys wear it a lot, good for them! I like to wear them a lot, but I am sure a lot of men out there too, which is awesome, and on the plus side, they are reaaally comfy and warm. You can choose from different styles for different occasions, but in my opinion, they are great for every day. Who doesn't love pyjamas?! I know that mostly women are the ones, just like me, who likes to collect pyjamas and laungewear, but recently I discovered that the flannel pyjamas are back and they are totally cool, and now I am talking about You men. These squared-patterned designs are sooo on right now, and they will definitely keep you warm and cozy at night. Last but not least, how about a good old leather jacket?! My boyfriend also has one of this kind, and it just looks awesome. It's stylish and warm at the same time, how cool! Men also like to be up-to-date in fashion, so if You have a piece of this jacket, You can never miss it! I hope I could give some advice and tips about the latest winter-fashion, and if You liked it, make sure to come back next time!
Have a lovely Monday night!
Comments
|
Archives
August 2019
|